2018. március 6., kedd

A nagy stadion építők nyomán nem csak Szűcs Lajos indult be - minden megyei jogú városban lesz egy központ

Én mindig is elleneztem azt, hogy a politikai betegye a lábát a sportéletbe. 
Lentebb kifejtem azt is, hogy miért.

Nem azzal szemben emelek szót, hogy egy országnak ne legyen sportpolitikája. Dehogy is. Legyen, mert ez egy politikai elképzelés, egyfajta irányvonal, a sport fejlesztése érdekében, ami kihat az iskolai sportra, az oktatásra, a képzésre. Erre szükség van, ez helyes.

Amit ellenzek viszont, az nem más, mint hogy a sok kontár politikus egyesületi elnök lehessen, és ott különböző elvárásoknak, vagy önkifejezéseknek próbáljon megfelelni az érdemleges sportbeli ténykedés nélkülözése mellett.  Ezek a hozzá nem értő politikai kontárok, egyfajta "mekk-mesterek" akik azt hiszik, mindenhez értenek.

http://www.huntennis.hu/_Images/000009692_uj_la1.jpg.jpgA legutóbbi eset városunkat is érinti, hiszen Szűcs Lajos ócsai honpolgár verte ki a közösségi biztosítékot.

Mint ismert, Szűcs is politikai szálon került a Magyar Tenisz Szövetség élére, ahol politikai alapon bizalmat szavazva neki, annak elnöke lett. Ez a tisztség egyébként komoly és teljes munkaidős elfoglaltsággal jár azokon a helyeken, ahol valóban ezzel foglalkozik az ember.

http://keyframe.nava.hu/service/gallery/keyframe/2014/12/20/duna-72774/duna-72774-00383500.jpg 






A mi Szűcs Lajosunk ezt fél-kézből kirázza, hiszen a másik kezéével a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökeként dolgozik. De ez még mind semmi, hiszen alapjaiban véve politikus, aki fejben az Országházban is jegyzetel, figyel és aktívan dolgozik. Szívében pedig jobboldali Fideszes. Lábában meg egyszerű közember, aki disznóvágásokon vesz részt, aláírásokat gyűjt, vagy éppen politikai síkon ad át különböző létesítményeket a választókörzetében. (A 2014. évi országgyűlési választásokon Pest megye 7. számú - Vecsés - választókerületének képviselője lett.)


De mindez még semmi, mivel a Miniszterelnökséget vezető miniszter a megyei fejlesztési projektek megvalósításának támogatása céljából megyénként egy-egy miniszteri biztost nevezett ki 2015 júniusától az ócsai polihisztor Szűcs Lajos személyében Pest megye területi meghatározással. 

http://static.origos.hu/s/img/i/1412/20141216szucs-lajos-mohosz-elnok1.jpg?w=666&h=444
Százmilliárdos üzletté vált a horgászat

Mindezek mellett ténykedése alatt sikerült a halászokat kiszorítani és a horgászokat politikai előnyben részesíteni. A teniszezőknek pedig az orbáni-stadionépítések példáját lekövetve egy margitszigeti tenisz-stadionnal megsegíteni, hogy maga után valami monumentálisat hagyjon hátra az utókornak. 

És hogy lássuk, hogy ez a politikai tevékenység, mint egyfajta beavatkozás mennyire hatással van másokra, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a téli olimpián elért siker meglovagolásához már jégcsarnokot terveznek minden megye jogú városba. A tervek állítólag már korábban elkészültek. Ez nemcsak a 43 milliárdos Nemzeti Korcsolyázó Központot jelenti.

https://mfor.hu/i/d/7/d/1/6/e/e/4/5/1/1/2/6/4/f/6/e/8/b/2/ilyen-lesz-a-43-milliardos-korcsolyakozpont-foto-bord-epitesz-studio_lg.jpg
Ilyen lesz a 43 milliárdos korcsolyaközpont (kép: BORD Építész Stúdió)

A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke az M1 aktuális csatornán kedd reggel elmondta, hosszú út vezetett idáig. Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója szerint folytatni kell azt a munkát. Mint mondta
a tervezés már elkezdődött, a folyamat hamarosan beindul, s várhatóan 2021-re elkészül a Nemzeti Korcsolyázó Központ. Megjegyezte, a tervek szerint minden megyei jogú városban lesz majd jégcsarnok, azonban a sportolók képzésére több tucat szakember kell, ezért a Testnevelési Egyetemmel együttműködve kívánnak világszínvonalú képzést folytatni.
Persze nincs ezzel egyedül, mert Németh Szilárd politikus is a megépítetti a mag sportcsarnokát.

Németh Szilárd birkózócsarnokára kiírták a kivitelezői pályázatot, írja a Magyarepitok.hu az uniós közbeszerzési értesítő alapján. Az eredetileg 2 milliárdosra tervezett épület már 2,4 milliárdot kóstál, de ha hozzávesszük a szintén felépítendő 130 fős kollégiumot és az edzésekhez és a tanulmányokhoz szükséges épületeket is, akkor az egész projekt ára 4,5 milliárd forint lehet Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, csepeli ex-polgármester és ex-birkózó információi szerint.

https://outside.mfor.hu/mfor/images/birko2.jpg
Látványterv a birkózócsarnokról

A leendő akadémiai épület:
  • 2,1 ezer négyzetméteres alapterület
  • 3 emelet
  • 4,1 ezer négyzetméternyi nettó szintterület
  • 7 ezer négyzetméternyi út és parkoló
A kialakítás előtt a Duna-mellékág közelsége miatt magasan álló talajvízszintet vákuumos süllyesztéssel fogják lecsökkenteni.

A szerződést elméletileg a szerződéskötési moratórium lejárta, március 13-a után köthetnék meg, mivel azonban egyedüli ajánlattevő volt a nyílt eljárás során a Kft., erre korábban is sor kerülhet. 
 
 *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése