2014. június 17., kedd

Rendőrkézen az ócsai rablók - elfogták az ékszerüzlet kirablóit ( - friss rendőrségi hír)

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást K.N. József 39 éves és társa N. Angela 22 éves budapesti lakos ellen.

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2014/06/%C3%B3csai-rabl%C3%B3.jpgA férfi a rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 31-én 11 óra 35 perc körüli időben ment be egy ócsai ékszerüzletbe. Az ott dolgozó eladót kicsalta a pult mögül, dulakodni kezdtek, majd a nőt ismeretlen anyaggal elkábította.  

K. N. József ezt követően kihasználta a nő bódult állapotát és az üzletből több tálca arany ékszert tulajdonított el, majd a helyszínről az üzlet előtt várakozó nővel elmenekült.

A Pest megyei nyomozók a bejelentést követően megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást, valamint elemezték az üzlet, illetve a környék kameráinak felvételét. Ennek eredményeként azonosították, majd 2014. június 16-án 17 óra körüli időben fővárosi lakásukban elfogták a gyanúsítottakat.


Előállításukat követően – őrizetbe vételük mellett – mindkét személyt gyanúsítottként hallgatták ki.

A 39 éves férfi és társa a bűncselekmény elkövetését elismerte. A lakásukon megtartott házkutatás során az eltulajdonított ékszerek nagy része előkerült. Megtalálták a nyomozók többek között azt a vegyszert is, mellyel K.N. József az eladónőt elkábította.

http://www.police.hu/sites/default/files/styles/503x334/public/img_20140616_184053.jpg?itok=TUJfT63R
Az elfogáskor megtalált és lefoglalt ékszerek egy része - police.hu

A nyomozóhatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelésére.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése