2018. április 7., szombat

Mi várható - a választások kimenetelének előrejelzése ( - latolgatás és parlamenti mandátumbecslés)

E mocskos kampány végére mindenki elfáradt. Még a célközönség is. Vagyis a választót rendesen leterhelték és összezavarták a pártpolitikusok. Mi mást is mutathattak volna fel a sikeresen vezető kormányzópárti tömörüléssel szemben.


Alternatíva nincs, hiszen annyi minden marhaságot összehordtak már, amire sem a pártok képviselői, sem pedig a választók nem emlékeznek már. Teljes a képzavar, mivel ez volt a cél. Megbomlasztani az egységet, és leváltani a kormányzó erőt. 

Csakhogy ez nem egy olyan megvalósítási program ami előrébb viszi az emberek, vagy az ország sorsát. Pont ellenkezőleg, mert kiszolgáltatottá tesz minket. A tőkés hiénák készek lecsapni és felzabálni a gyengéket. A liberális behódolás pedig gyengíti az ország erejét.

A vezető ellenzék a Jobbik és az MSZP szinte fej-fej mellett. Annyi a különbség, hogy a szocialisták egy idegenszívű bérzsokéval állnak ki, a jobbik pedig egy arcát és fejét vesztett vezérrel ültette fel a népet. 

Az előrejelzések szerint a befutó a Fidesz lesz. Második helyre az MSZP várható, míg kis lemaradással, harmadikként a Jobbik lovagolhat be a Parlamentbe. Őket követheti a DK, majd csak ezután érhet célba az LMP.

Az első három helyezést illetően elképzelhetőnek tartom mindezt. Azonban a DK negyedik helye nagyon elszomorítana, mert szerintem ők az Együttel a politika legalját képviselik. Ennél azért az LMP többet érdemel.


Mindezt Ócsára fordítva - a vetített számok szerint - azt feltételezi, hogy Fidesz szűkös győzelme mellett Pánczél Károly biztos befutó, (ahogy Szűcs Lajos is) és Magyar Péter nem jut a saját jogán mandátumhoz. Ugyanez értendő Török László vonatkozásában is. Mintha ez már a kampánya végén is érezhető lett volna. Magyar Péter azonban nagyon bizakodó. Most mindenkivel szimpatizál. higgadtságot próbál mutatni, miközben ez egy annyira más és új a számára, hogy az egész további életvitelére kihatással bír. Egy esetleges fiaskó nagyon megviselheti, bár fiatal szervezet lévén ez könnyen fel is dolgozható. Mégis a vissza a napi munkába, már nem egy kecsegtető és elfogadható alternatíva a számára. Talán abban reménykedhet, hogy Janiczak Dávid nyomán csak bekerül a házba. Elvégre Janiczak nem indul egyéniben így számára biztosított a páholy. Őt a párt ezzel kimenekítheti Ózdról. 

Így ha elfogadjuk, hogy a Jobbiknak valóban 30 alatti lesz a bejutó képviselője, akkor Magyar Péter nem lesz befutó (képviselő). 

Az LMP kilátásai a prognózis szerint rosszabb. Török László számára azonban ez egy jó erőpróba volt, és megfelelő kondícióba hozhatta az elkövetkezendő polgármester-választásra. Így esélyes kihívója lehet a leáldozófélben levő Bukodi Károlynak. Török neve és az LMP mögöttes párttámogatottsága nagyot lendíthet a most vesztésre álló képviselőjelölt továbbmenetelén. 

Pánczél Károly nagy valószínűséggel simán veszi az akadályt. Szerintem itt a Jobbik előretörése nem fog megvalósulni. Ezt látszik igazolni az előrejelzés, mely szerint Pánczél Károly - Fidesz-KDNP 46.6%  (48.7%), míg Magyar Péter - Jobbik  22.5%  (27.2%) támogatottsággal bír. (Török László - LMP megítélése 7.8% - 6.5%)

Karácsony Gergely az MSZP által aláadott lovon szintén biztos befutó, aminek következtében a budapesti Zugló ismét magara marad, vagy éppenséggel felszabadul a diletalizmus alól. 

Szél Bernadett és Gémesi György, Hadházy Ákos helye szintén biztosítva. A soron következők hamar betöltik az elnyert kevés számú helyet.

Gyurcsány is parlamenti székhez jut, és sajnos pártlistán vele együtt bekerül a drogos elítélt Juhász Péter is. Gyurcsány oldalágán visszatérhet pár régi liberál-bolsevik és néhány, korábban bukott ős SZDSZ-s is. Ez már eleve egy olyan méreg, mely megkeseríti az elkövetkezendő éveket. Csak remélni lehet, hogy ez a DK nem előzi be az LMP-t. 

Ennek az előretörésnek azonban a Fideszes helytartók a felelős kiváltói. A Fidesz sokat romlott erkölcsi morális szinten. Számukra nem lehet mentség, hogy az összes többi kormányra pályázó rosszabb minősítésű. Az aki egyszer csalódott, azt már nehéz visszadédelgetni. Sokat inkább az ország elözönlése miatti tartásból szavaznak vissza a Fideszre. Ez egyrészt jó, másrészt szomorú, mert amúgy nagypolitikai szinten nagyon jó a kormánypárti produktum. Kár volt lehangolni az embereket jó néhány elhibázott sorrendiséggel, vagyis döntéssel. Szerencséje a pártnak, hogy nincs jobb és hitelt érdemlő alternatívája.  Akár nyernek, akár nem, bizton állítom, hogy meg kell reformálni a pártot. Valakinek el kell kapnia a eltévelyedett bárányokat és móresre tanítani őket, mert miattuk veszhet oda az ország.


Öröm az ürömben, hogy szerencsére, vagy remélhetőleg Bokros Lajos nem foglalhat helyet az új összetételű házban.  

Ha bejön a jelenlegi vázlat, akkor senki nem fog börtönbe menni és kijönni onnan. 
Vagyis marad a rend és béke, nem lesz válság és anarchia.  A piac már beárazta jelenlegi kormányt. Ezért sem lesz felbolydulás.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése