2017. július 13., csütörtök

Milliárdokkal támogatják a középiskolások nyelvtanulását - ha nem szóltak volna ( - itt a lehetőség)

Nyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – jelentette be Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

http://1.kerulet.ittlakunk.hu/files/ittlakunk/styles/img-style-457/public/upload/article/7/nyelvtanulas.jpg?itok=UxZAffg2

A program keretében a középiskolások az iskolában vehetnek részt külön nyelvórákon, amelyeket az iskola nyelvtanárai, illetve felsőoktatási intézmények nyelvszakos hallgatói tartanak nekik.

A pályázaton felsőoktatási intézmények vagy az általuk vezetett konzorciumok vehetnek részt, az elnyerhető támogatás összege 330 milliótól 410 millió forintig terjed, így várhatóan 8-10 pályázatot tudnak majd támogatni. A program megvalósítására minimum 30, maximum 36 hónap áll rendelkezésre – mondta az államtitkár.

A pályázat keretében emellett a tanárok és a diákok is részt vehetnek külföldi csereprogramokon, tanulmányi kirándulásokon, emellett lehetőség van alternatív nyelvtanulási formák kidolgozására, szünidei nyelvi programok szervezésére, e-learning tananyag kidolgozására is.

Pályázni augusztus 14-től - első körben - augusztus 30-ig lehet, a kiírás megtalálható a palyazat.gov.hu oldalon.

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése