2017. július 28., péntek

Lezárult a harmadik ifjúsági tűzoltó alaptanfolyami kurzus - a korábbi polgárőrvezető erre már nem jelentkezett

A belügyi pályaorientációs képzés keretében július második felében immár harmadik alkalommal szervezték meg a harmincöt órás ifjúsági tűzoltó alaptanfolyamot a „Fegyveres szervek és vagyonvédelmi ismeretek” szakmai tantárgyat oktató szakközépiskolák, szakgimnáziumok tizedik évfolyamos diákjai számára.

http://www.katasztrofavedelem.hu/wm.php?f=26777&15

Az előző évekhez hasonlóan az idén is nagy volt az érdeklődés a nyári szakmai gyakorlat iránt, amelyen az ország hatvanhat belügyi pályaorientációs képzést végző iskolájának több mint ezerhatszáz tanulója vett részt. Így három év alatt már majdnem négyezer-nyolcszáz diák végezte el a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ által kimondottan e képzési forma szakmai gyakorlatára kidolgozott programja alapján lebonyolított egyhetes alaptanfolyamot.

Ifjúsági tűzoltó alaptanfolyam és szakmai érettségi
A tanfolyam gyakorlatias jellege miatt a pályaorientációs képzés az egyik legmeghatározóbb állomás azoknak a diákoknak, akik az ország különböző szakképző intézményeiben a „Fegyveres szervek és vagyonvédelem” szakmai érettségi tantárgyat tanulják.

A fiatalok a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok tűzoltási területen dolgozó szakemberei által tartott előadások révén szerteágazó elméleti és gyakorlati tudásra tettek szert a gyakorlat ideje alatt. A sugárszerelés fortélyai mellett a többi között égéselméletet, tűzoltási és szerelési alapismereteket sajátíthattak el, illetve megismerkedtek az egyéni védőeszközökkel, valamint a légzésvédő eszközökkel is. A képzést a diákok a szakmai vizsgával zárták.

A legnagyobb érdeklődés a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és a Pest megyében szervezett felkészítések iránt mutatkozott, ezekben a megyékben nagyjából kétszáz-kétszáz fiatal részvételével zajlottak a kurzusok.

A szakmai gyakorlat kiváló lehetőséget teremt a diákoknak arra, hogy közelebbről megismerkedhessenek a tűzoltók munkájával, napirend szerinti tevékenységével. A pályára irányítás legjobb módszere az, hogy a fiatalok testközelből láthatják a laktanyát, a gépjárműveket, az azokon elhelyezett tűzoltási, műszaki mentési eszközöket, védőeszközöket és védőfelszereléseket, valamint megismerkedhetnek azok használatával is. Mindezek mellett a katasztrófavédelem szakemberei a tanulók érettségire történő felkészítésében is részt vesznek.

*
 

1 megjegyzés:

  1. Te nagyon hülye! Miért akarsz belőlem mindenáron tűzoltót csinálni? Beszélgessünk inkább a tűzoltószertárból eltűnt, muzeális értékű oltó kocsiról! Bele állsz?

    VálaszTörlés