2016. május 31., kedd

Elítélt, bűnöző és polgármester - köztörvényes városvezetés ( - eddig is a pártkatonák támogtásával éltették)

Lemondott tisztségéről Gyenes Levente, Gyömrő polgármestere, a Helyi Választási Bizottság a lemondás hatályba lépését követően ülhet össze, és tűzheti ki az időközi polgármester választást.

https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2016/08/gyenes-levente-koko.jpg
Szívott és nőzött az elítélt
Ahogy arról korábban értesülhettünk Gyömrő polgármestere nem volt egyszerű eset. Nőügyei, feltételezett kábítószerezése, majd a számlagyári büntetőügye mind olyan jelenség volt, ami a köznép számára rég vállalhatatlanná tette. Mögöttes politikai körökben azonban bizalmat élvezett és a szarban is kitartottak mellette. 

Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő, kormánymegbízott számtalan esetben parolázott a kétes hírnévre szert tett polgármesterrel. Ott volt, és együtt örült vele, amikor napelemparkot avattak Gyömrőn.  

http://www.mnnsz.hu/wp-content/uploads/2016/04/20160419_151919.jpg

Szűcs Lajos maga is jelen volt és gratulált a beruházáshoz, majd azt mondta: a látványsportok támogatását célzó társasági adós rendszer nyújtotta lehetőségek egyik szép példáját adhatták ma át a városban.

http://www.kormanyhivatal.hu/download/4/7f/42000/_FB_1_DSC_0041.JPG
Gyenes, Tarnai és Szűcs - a jó erkölcs hiányzik
De így volt ez akkor is, amikor közös fellépésként Kormányablakot nyitottak. Egy okmányirodai, hatósági és gyámügyi osztállyal rendelkező kirendeltség átadásához hívták a sajtót 2015. december 22-én Gyömrőn. A Pest Megyei Kormányhivatal Monori Járási Hivatala Gyömrői Kirendeltségét Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, Gyenes Levente polgármester és Tarnai Richárd kormánymegbízott adta át.
   
Szintén ez volt a képlet 2014-ben is, amikor Gyenes Leventével közösen nyitották meg az új öko-óvodát a városban. 

A beruházás az Új Széchenyi Terv keretein belül, 210 milliós összköltséggel, mintegy 200 milliós uniós forrásból valósult. Az elkészült épületben három csoportszobát, vizesblokkot, tornaszobát és fejlesztő termet alakítottak ki. A tervezés és a kivitelezés során fontos szerepet kapott az energiatakarékosság, ezzel is csökkentve a leendő üzemeltetési költségeket.

Az ünnepélyes átadón dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke elmondta, hogy az olyan településeken, ahol az elmúlt években folyamatosan emelkedik a lakosságszám, jogos igény az óvoda építés.

http://www.pestmegye.hu/site/upload/2014/01/IMG_6001.JPG

Nem volt ez másként   2014. május 23-án sem, amikor ünnepélyes keretek között adták át a Gyömrői Rendőrőrs felújított épületét. 

http://vecseshirek.hu/wp-content/uploads/2014/05/gyomrojo3.jpgAz átadáson részt vett dr. Balogh János r. vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, az országos rendőrfőkapitány helyettese. Ünnepi beszédet mondott Gyenes Levente, Gyömrő városának polgármestere, dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, valamint dr. Fekete Csaba r. dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének rendészeti helyettese.

 Ez a nagy összeborulás azonban a héten valahogy megtörni látszik.  Gyenes Leventét a Szegedi Ítélőtábla bűnösnek találta.

Gyömrő polgármesterét korábban első fokon 9 hónap börtönt kapott két évre felfüggesztve, jogerőre azonban a másodfok végéig nem emelkedett, mert II. fokon tovább vitték az ügyet. 

Most azonban másodfokon is ítéletet hirdettek ebben a több éve tartó perben, ahol egy bűnszervezet tagjainak sorában több mint 1,8 milliárd forint fiktív számla kiállításával és közel félmilliárd forintos áfacsalással vádolták a feleket. A büntető perben hetedrendű vádlottként Gyömrő polgármestere is a bíróság elé került, amiről a Gyömrői Hírhatár egy korábbi cikkében már beszámolt.

https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQLAWBHiifitEbeqdRMkXSIiaiS-1YATzFCk8NkIFo9bTfJIuTdA másodfokú eljárásban szerdán született ítélet, amelyben a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék Gyömrő polgármesterére első fokon kiszabott kilenc hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetését – számolt be róla a PestiSrácok.hu.

Hat vádlottra bűnszervezetben elkövetett adócsalás miatt egy évtől hét évig terjedő börtönbüntetést szabott ki a bíróság, ők feltételesen nem bocsáthatóak szabadlábra. A másodfokú eljárásban érintett másik tizennégy vádlottat rövidebb időtartamú - részben felfüggesztett - szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre ítélték.

A bűnszervezet irányítója és öt társa cégeket alapított, majd ezek és már korábban is működő vállalkozások fiktív számlákat állítottak ki gazdasági szervezeteknek. A többi vádlott az így kapott számlákat a cége könyvelésében felhasználta, így jogosulatlanul igényelt vissza vagy nem fizetett be forgalmi adót. 

A bűnszervezet tevékenysége főként Kecskemétre és környékére terjedt ki, de a vádlottak állítottak ki hamis számlát az ország más területén működő vállalkozásoknak is.

http://ocdn.eu/images/pulscms/M2Q7MDMsMjZjLDAsMCwx/c09b9cac5a69b21cb98f46e27ac70acc.jpgA bűncselekmény-sorozat 2006 májusától 2009 októberéig tartott, 51 vállalkozás használta fel a fiktív számlákat. A számlák bruttó értéke több mint 1,8 milliárd forint volt, így az elcsalt adó összege meghaladta a 400 millió forintot. 

A folyamatban levő eljárásról és az elsőfokú ítéletről a politikai élet vezetői is értesültek, hiszen eléggé nagy visszhangja volt az esetnek. 

Valójában Gyenes már ekkor elbukott erkölcsileg. A kormányhoz közeli tagok mégsem tartották magukat távol tőle. Erre a fentebb említett hivatalos együttlétek és együtt mutatkozások egyfajta összetartást jelentettek. 

Az átadók kétes sikerélményében ott tündökölt az ócsai Szűcs Lajos. Ennek a dicsőségnek azonban annyi lett, a gyömrői polgármester sorsa beteljesedett és befellegzett. Legalábbis egy darabig.

http://ocdn.eu/images/pulscms/MWE7MDYsMzE0LDFiYw__/04540d4b99a06fb352d1be0606178d75.jpg

A hét első napján (most hétfőn) a testületi ülésen  jelentette be Gyenes Levente, hogy június elsejei hatállyal lemond polgármesteri tisztségéről. Ezt kiegészítve azonban azt is közölte, hogy elindul az időközi polgármester választáson. 

Hogy mindez hogyan befolyásolhatja Gyenes Levente további sorsát, az immár a jogászok dolga, és a ha a törvény engedi, akkor a választok jogosultságával a lakosság lesz hivatott eldönteni. 

Gyenes Leventét április végén ítélte jogerősen 9 hónap, 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre a Szegedi Ítélőtábla folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt. A kecskeméti számlagyárként elhíresült ügyben egy bűnszervezet tagjait több mint 1,8 milliárd forint fiktív számla kiállításával és közel félmilliárd forintos áfacsalással vádolták.

Amennyiben a polgármester nem mondott volna le, úgy a jogszabályok szerint a képviselő-testületnek méltatlansági eljárást kellett volna lefolytatnia Gyenessel szemben. 

*

2016. május 30., hétfő

Ezen is túl vagyunk - Vona ment és jött a Jobbik tisztújításán ( - végül több mint kétharmadot szerezve maradt)

A hétvége gyermeknapi eseményei és az ócsai harmadosztály ezüstje mellett a Vona vitte a pálmát a műsorszámok rangsorában.

A Jobbik tisztújító kongresszusa mindent felülírt a programok sorában, de semmi mást nem hozott, csak az előre bekonferáltakat.  Minden Vona elképzelése szerint alakult.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/13327645_1131842460170613_7380050839405731163_n.jpg?oh=9611faf6fd07ad3cf5f3ddf6622d0170&oe=57E516F3
Úgy tartják, ami késik, még nem múlik - nagygyűlés Kongresszusi Központ

Tisztújító kongresszust tartott Budapesten a Jobbik. Először az dőlt el, hogy Vona Gábor marad a párt elnöke: Vona Gábor 79 százalékos támogatottsággal lett újra a Jobbik elnöke, 479-en szavaztak igennel és 116-an nemmel. Vona ezután bejelentette, hogy átadja a frakcióvezetői posztot Volner János alelnöknek, hogy ő a pártépítésre koncentrálhasson.

http://kep.cdn.index.hu/1/0/1187/11879/118792/11879234_bca5dccbfb12b3228bafa3e1960a8177_x.jpg
Erő, vagy gyengeség - Jobbik és ami mögötte van  ( - sajtótájékoztató)

Majd az is eldőlt, kik lesznek a jövőben a párt alelnökei. 12 ember szerezte meg a szükséges jelölésszámot a kongresszus előtt: Volner János, Toroczkai László, Z. Kárpát Dániel, Sneider Tamás, Hegedűs Lórántné, Novák Előd, Fülöp Erik, Janiczak Dávid, Kepli Lajos, Murányi Levente, Gyüre Csaba, Bana Tibor. Közülük Novák Előd teljesen behúzta a kéziféket, csendben nézi végig, hogy Vona nem engedi, hogy elinduljon a pozícióért, Hegedüs Lórántné pedig péntek este jelentette be csúcskategóriás Facebook-posztjában, hogy nem indul mégsem.
Volner János, Toroczkai László, Z. Kárpát Dániel, Sneider Tamás, Fülöp Erik, Janiczak Dávid
− ők hatan lettek végül a Jobbik alelnökei, Vona Gábor úgy fogalmazott: bombaerős csapat állt össze, a mai napon a Jobbik nemzeti néppárttá vált.

A hat most megválasztott alelnök közül hármad eddig is alelnökök voltak, az újoncok Janiczak Dávid, Ózd, Fülöp Erik, Tiszavasvári és Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere.

2016. május 29., vasárnap

Ingyenes gyereknap Ócsán - rendezvény kell a játékhoz, mert amúgy nincs erre hely a városban ( - füstölgések)

Érdekes volt látni a mai gyermeknapi összpontosítást a Szabadidőközpont utcai elfoglaltságában.


Érdekes volt tapasztalni, azt a szegénységet, ami a városban uralkodik e-téren. Azt hogy a kisgyerekesek mennyire ki vannak éhezve a korabeli játszótérre, ahol lehetne napjában homokozni, mászókázni és a füvön hemperegni. 

Láthattuk azt a szegényes megoldást, mely festett autógumikból létesített játékot gyereknapra az ifjoncoknak.  

Használt gumiból játék autó a gyereknek - ha felnő és netán polgármester lesz belőle, akkor közpénzes igazira válthatja

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/13245443_1103608283043854_932163117974681174_n.jpg?oh=0199e7c7c1af78bd8157fae945ca5dff&oe=57C6E9B3
Megelőző ököráldozat - gyerekmentes
Szentkirályiné már már előző nap (tegnap) toborzott az eseményre. Eléggé nem szerencsés mód úgy reklámozta az egészet, hogy "ingyenes gyereknap"
HOLNAP INGYENES GYEREKNAP A SZABADIDŐKÖZPONTBAN!!

Kedves Ágnes a gyereknap (önmagában) soha nem fizetős. Az mindig ingyenes naptári nap. Május utolsó vasárnapján tarjuk. Legfeljebb a szervezett programok lehetnek fizetősek, vagy térítésmentese, azaz "ingyenesek".  Bár a Szabadidőközpont  az önkormányzat cége, és közpénzből fenntartott központ, ami eleve a városlakók anyagi ráfordításaiból létezik, tevékenykedik és működik. Vagyis semmi nem ingyenes, hiszen az itt élők pénzéből áll össze az egész. Akár a gyereknapi műsor és a program is.

https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/v/t1.0-9/13325466_1104607289610620_4576023368118899402_n.jpg?oh=09294e6353554dd5bd12bd603f97337a&oe=57C25476&__gda__=1474458150_b3dbe421f8647f79fd7e097739a1d567
A játéklehetőség az utcára kényszerül

Az, hogy ezért nem kérnek plusz pénzt, mint a Juhfesztiválosok, az mondhatni, hogy szinte  természetes ez ilyen esemény alkalmával. A városi gyerekekkel ekként prosperálni nem kifizetődő. 

Háttérben a "teraszon" lehet inni, füstölögni
A gyerekes szülök nem meg nem az ingyenességért, hanem a gyerekek jó érzésért, a boldogságukért és a közös kikapcsolódás, a játék örömért mennek el ilyenkor oda, ahova hétköznap Ócsán nincs lehetőségük eljutni.  Tudni illik a hiánnyal küszködő városi önkormányzatban előbb vesznek a polgármesternek a közpénzből 6 milliós autót és inkább adnak ki a műfüves pályákra ugyanennyit, mintsem a kisgyerekek számára egy igazi kikapcsolódást jelentő játszóteret létesítettek volna. 

A szülő egy ilyen ínséges és ingerszegény környezetben élve akkor is hajlandó elvinni a gyerekekét a saját gyermeknapjuk alkalmából egy önfeledt kikapcsolódásra, ha ezért netán a helyszínen is fizetni kell.  Szóval nem az "ingyenesség" a motiváció, hanem a játszás, a játszótér és a gyerek öröme. Az, ami amúgy nem adatik meg alapból a városban, mert nincs igazi játszótere a kisdedeknek.

Ezért kár kihangsúlyozni azt, hogy ezért nem kérnek külön pénzt. Még szép, hogy nem!

Amúgy is elég szégyen, hogy ez nem adatik meg kötetlenül és napjában a szülőknek. Nem, mert nincs kisgyerekes játszótér erre. Nincs lehetőség homokozni a gyerekkel hétközben a téren. Nincs ehhez játszótér, közterület és homok a városban. 

Gyereknap kell a homokozóhoz Ócsán - különben nincs lehetőség

Ehhez a mostanihoz egy gyereknapnak kell lennie, hogy ilyen programot játszótéri programot szervezzenek, mert különben ezért is a szomszédba kéne menni. Legalább most a naphoz illően egy esemény erejéig adnak lehetőséget erre a kegyes vezetők. 

A szülök persze, hogy élnek a lehetőséggel és kedveskedtek a szeretett kicsiknek. Ezért elviszik a rendezvény helyszínére, megnézik és kipróbálják azt. Szánalmas, hogy erre csak így van lehetőség.

A pikniknek majd nagyobb tér jutott, mint a kisdedek játszására

Aztán nagy kár, hogy mindez a gyerekprogram a Szabadidőközpont ivójának tőszomszédságában zajlott, ott ahova az emberek ilyentájt szeszesitalt fogyasztani járnak. Furcsa így a gyerekkel felhőtlenül kikapcsolódni, játszani a járda mentén, miközben mögötted a kihelyezett asztaloknál isszák a sört és fújják a füstöt a nagyok.  

Piknik és sör a háttérben, és ez a lényeg - a gyerek csak indoknak és díszletnek kell ehhez.

A gyerekek amúgy az egészről nem tehetnek. A szülők meg kényszerpályán mozognak. A helyi vezetők a felelős személyek. Ők tehetnek az egészről. A városi sivárságról. 

Gyereknap és a körítés - bújt elő a szög a zsákból ( - a hátsó "kertet" nevezhetnénk Holdudvarnak)

*

2016. május 28., szombat

Beszakadt a parasztház oldala - Ócsán mindez Isten áldásával és a helyi reformátusok nemtörődömségével dacol

Kidőlt egy körülbelül ötven négyzetméteres parasztház egyik oldala Jászteleken. A megsérült háznak a teteje is beszakadt. Az eset következtében senki nem sérült meg, a kiérkező jászberényi hivatásos tűzoltók az értékek mentésében nyújtottak segítséget.

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a ház állapota miatt lakosságvédelmi intézkedésre lesz szükség, a lakók elszállásolásáról a település polgármestere és jegyzője intézkedik.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzEmCLLJ3nSi79IfhuMhihUaTevdh4tFg-bBE1k5FXqXgMUlLJbCY-wMGqHIzYLT2BOFjHaJiEd4bCGKPq5iGXiSvif2eqf0ScRmS52G50zeIvE7IVc0b96erC-KGhNluISDeVP9c6vbc/s1600/SSA40025.JPG
Az ócsai reformátusok presbiteri háza évek óta magára-hagyottan, romosan - Hantos lelkészsége nem fordít rá semmit

Ócsán a város polgármestere és jegyzője nem nagyon igyekszik közbeavatkozni vagy intézkedni az Öregfalu és a mostani református templom árnyékában rogyadozó műemlék épület bedőlésének megakadályozása végett.

https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQkl8L767LCBjurWMj0MTgBMTX9loxfMLgTzyYIVQYix_tE0TRt3wPedig itt is düledező félben van a reformátusok műemléki besorolás alatt jegyzett presbiteri háza, közvetlenül a Premontrei kolostor tőszomszédságában, az Öregfalu (Ó falu)  Ady Endre utcájában. Ott, ahol egykoron több korabeli, népi építészeti emlékű ház állott. Ma azonban már csak pár darab épület maradt a kellő lelkiismeret és gondozás hiányában. Ezt a méltatlan hozzáállást példázza, hogy az Ágas-házzal egykoron közös telken álló (örökségvédelmi terület) Lakatosházat az önkormányzat előzetes testületi hozzájárulás és felhatalmazás nélkül letarolta a föld felszínéről. Az eset kapcsán az akkor még létező örökségvédelmi hatóság is megrendüléssel értesül a blogról. Kérdésünkre elmondták, hogy áprilisban az épületnek nem volt olyan jellegű hibája, ami a bontást indokolta volna.
Az akkori állapotokat felvételekkel igazolják, amiből a blog számára is hozzáférhetővé tettek párat alátámasztásul.  Ezeket a képeket a blog be is mutatta amikor ezzel az üggyel foglalkozott.  Majd ezt követően a testület elé került az ügy, ahol Horváth Tamás alpolgármester vitte az ügyet.  Summa-summarum,  megmagyarázták, hogy menthetetlen volt az épület, amire az akkor még szeretett városi főépítész cége adott ki igazolást. Bár az ügy sok visszásságot hozott elő, a fiúk mondhatni megúszták a dolog botrányosabb oldalát.  A bontásért a ismert helyi vállalkozóknak fizettek vagy 600 ezret úgy, hogy közben a Városüzemeltetés is beszállt a sitt elhordásba, amikor az önkormányzati cég teherautójával vitték ki az akkor már lezárt és felügyelt lerakóba azt, amit a maszekok már nem tudtak hasznosítani. Később ezt a szemét kupacolt helyett rekultiválták közel százmillióért.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgWBEAPqJytZpmGwU9MjX350prdDlhLGypKC5vKdqaQBnfrH8s_MtujaNdY267fjG3NKDmQndmD1GlGaWVlqXPHLqYJ0l0bSbhf7XtFvcFSRBQAl7WkBsDjUn91FKkCXpn9IWx0Z57Zi3s/s1600/%25C3%25A1gh5.jpg
A Bukodi-Horváth vezette önkormányzat így pusztítja a falusi népi jelképet
Az elbontott Lakatosház helye azóta is fájó sebként tátong az Ágas-ház árnyékos oldalán.

A Bukodi vezette önkormányzat mostanság Hantos Péter református lelkésszel ennek a romnak a helyén szokott szégyenszemre augusztus 20.-át ünnepelni.
Ez persze jól mutatja, miféle lelkek uralják a helyi közéletet.

Időközben a városvezetés azt is beharangozta, hogy a kiüresedett telekrészen egy új elképzelésű Pajta-színpadot kíván felállítani.

Ehhez a képviselők a hozzájárulásukat is adták, amikor a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság pályázati támogatáshoz nyújtott segítséget városunk. Ekkor azt is megígérték, hogy a hiányos hátsó kerítést bepótolja a DINPI. Mondani sem kell, hogy a milliónyi pénzek elkönyvelése után sem lett az egészből semmi.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXGOkI5G5vwyNMwxGh65ojMb4Y0Q7Y2JzwVIDwbX8-062Iz2y2bTibwmVE3xEWM9Qgs9_9cteD29cLBrh1PWIcyu5axtyLuJEvBa8U9mrBtHEwY427w2y-7sFhhq7h8Cuo7_Qy6IojLDQ/s1600/Ifa4.jpg
Az önkormányzat városüzemeltetési cégének autójára pakolják a romokat
Most talán pont a reformátusok készülnek a saját presbiteri épületük temetésére, mert a megmentése érdekében semmit nem tesznek.
Ez azonban olyan komoly kérdést vet fel, hogy az, aki egy műemlék házat nem képes megóvni állagában, megbecsülni értékében és tisztelni korában, az miként birtokolhatja, használhatja és óvhatja meg a jelentősen nagyobb, másik pótolhatatlan értéket, a Premontrei kolostort?!

Ócsán jelenleg a Városházán nincs olyan ember, aki ennek az értékromlásnak gátat szabjon.

A fideszes városatyák (köztük a lelkész) ma inkább támogatják a bográcsos maszekok fesztiváljait, mintsem a városi örökségbe invesztálnának. A reformátusok helyi lelkésze sem képvisel különb álláspontot, mert egyházközössége által sem kezdeményezte a saját műemlék ingatlanuk felújítást. Sőt a lelkész mellett álló presbiterek és önkormányzati képviselők szintén ezt a nemtörődöm, hanyagságot, az értékmentés-, a gondoskodás hiányát teszik magukévá, amikor sem szóban, sem pedig tettekben nem cselekszenek a presbiteri ingatlan (műemlék népi ház) megmentéséért.

http://img1.indafoto.hu/2/1/157309_1454fd9b176c3675b1a1a3e96464a5a4/22404269_9589a4ac5d48ffe51b48004c7c691464_xl.jpg
A nádas tetőgerincekre tekintve látható, hogy hány ház lett már oda - a mostani vezetés alatt tovább tart a pusztulás

Többen már azt feltételezik, hogy a frissen házasodott lelkész-képviselő azért hagyja magára az egyházi épületet, mert házassági kötelezettségei mellet nem figyel erre oda kellően. Más vélekedés szerint nem tudja levenni szempillantását a fiatalasszonykáról és ez bizony elvonja gondoskodó tekintetét a presbiteri házról. Ugyancsak mások vélekedése alapján azt gyanítják, hogy az új családi házhelyet látják a mostani műemlék épület alatt. Vélemények szerint, ha a jászteleki parasztházhoz hasonlóan bedőlne a presbiteri épület, akkor a reformátusok hozzájárulnának egy új épület, a Hantos-féle lelkészi ház felépítéséhez, ahova majd a házasok a beköltözvén a gyermekáldás korát élhetnék.

https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/t31.0-8/10547236_264456673751186_3818592443457574247_o.jpg
Hantos Péter református lelkész, politikus és képviselő Ócsán - éppen közszerepel a felesége által igazgatott szabadidőközpont színpadán

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgIYZRhet1a-PEWFOopK3260vgU3Kxvz39qgho3HcLYYxxJcm6y3e9FkGwsR4ZowtGU-_DW5HIfnGQvkr4m_9ueQOz4sJGdEiJb5w_9MXRd5u6qSIZRsXSOIpjvqD74AeYynSuQ7xVt_5Y/s640/SSA41373.JPG
Az elpusztított házhelyen tart ünnepi (Szt István) megemlékezést Hantos lelkész
Néphagyomány szerint nincs alaptalan szóbeszéd. Nem lehet véletlen, hogy a helyi jegyző, a két városvezető csendes társtettesként vállalja fel a gondatlan nemtörődömséget a műemlék épület kapcsán akkor, amikor most a hasonló mód elhanyagolt és magára hagyott szélmalom esetében vizsgálat indult. 

Vagy gondolják a felek, hogy ennek a műemléknek is úgy vész majd nyoma a színfalak mögött, mint az egykori Lakatosháznak és majd ezt is megússzák ugyanúgy következmények nélkül, mint a túrkevei szélmalom elvesztésének esetében?
Ki tudja.

http://static.origos.hu/s/img/i/1605/20160511turkevei-szelmalom.jpg?w=645&h=430
Így nézek rád a szentélyben..."
Bár büntetőfeljelentést tett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az összedőlt utolsó túrkevei szélmalom miatt, - közölte az MTI - de Sallai R. Benedek, LMP-s parlamenti képviselő, aki a támogatások felvételének időszakában és jelenleg is a Nimfea Természetvédelmi Egyesület vezetője, elmondta: bűncselekmény nem történt, épp az MVH ellenőrizte a kifizetést és a végrehajtást.

A reformátusok jól állnak
Az idő valószínűleg erre is megadja majd a választ, ahogy arra is, hogy ezzel a hozzáállással meddig lehetnek a lelketlen emberek vezető pozícióban.
Itt és az országban.

Ócsán a reformátusok  műemlék presbiteri háza még dacol a helyi lelkész és az önkormányzat által elképzelt beteljesedésével, az idővel és máig állva küzd a gonosz elemekkel a fennmaradásáért. Ki tudja meddig még. 

Összeomlása remélhetőleg a lelkészi gondatlanság emlékhelye és városvezetés temetőjévé lesz.
Isten óvjon a bekövetkezéstől! 

*

2016. május 27., péntek

Ismét hármas karamból terheli az M5 forgalmát - Ócsa most kimarad a forgalmi hatásból - távolban a segítség

Kamion és személyautó karambolozott az M5-ös autópálya Budapest felé tartó oldalán Kakucs mellett péntek délben. A balesetben egy ember súlyosan megsérült, az utat lezárták - adott tájékoztatót a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pest megyei katasztrófavédelem.

A rendőrség közleménye szerint a helyszínelés idejére az autópálya érintett szakaszát lezárták, a forgalmat Újhartyánnál Dabas irányába, az 5-ös útra terelik.

A baleset következtében egy ember beszorult a gépkocsiba, őt a mentők vizsgálják, a dabasi hivatásos tűzoltók ezután fogják kiemelni a járműből.

A műszaki mentési munkálatok és a rendőrségi helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az érintett pályaoldalt, a forgalmat Újhartyánnál Dabas irányába, az 5. számú főútra terelik.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte, hogy a személyautó sofőrjét, aki a roncsok közé szorult, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte kórházba.

A Budapest irányába történt eset Ócsa irányába, de az előtt történt, így most közvetlenül talán nem hat ki a város  hálózati útjainak forgalmára. Ha mindez a másik pályán, Budapest irányából  Szeged felé történik, akkor ahogy a múltkor, úgy a visszatorlódás most is Ócsára terhelődött volna, mivel a forgalom ekkor ránk zúdul.

Az ehhez hasonló balesetek során az autósok kikerülve a torlódást letérnek a pályáról és a közeli kijáratok az első lakott terület felé kerülve folytatják útjukat. A Budapesttől számított 25-45 km-s körben a Szeged felé menő forgalmi akadály estén a pálya forgalma nagyrészt Ócsát érintve halad tovább. Ilyenkor a bevezető utak, az Üllői és a Bajcsy kapja a kéretlen áldást, ami többnyire a szűk keresztmetszetű és teljesen rossz kialakítású Kiss János utca - Bajcsy-Zsilinszky - Hősök tere csomópontban haladnak tovább a járművek az eredeti célpontjuk felé. Ez vonatkozik a korlátozás alá eső nehézgépjárművekre, a mezőgazdasági munkagépekre és minden más átmenő forgalomra. 

Azonban ennek a súlyos járműforgalomnak meg van a városra gyakorolt káros hatása, ami olyan környezeti hatásokkal jár, mint a levegő szennyezés, a zajterhelés, a talajra eső súlyterhelés és az út menti házakra jutó rezonancia, mind egyenként és együttesen is kártékony hatással járnak. A városi környezetben élők ilyenkor a saját életvitelük terhelésének többszörösét kénytelemnek elviselni. Ezt azonban nem csak az itt élő emberek, hanem a házak is nehezen bírják.

http://www.vezess.hu/app/uploads/2016/03/m5-os-dugo.jpg

Arról nem is beszélve, hogy a Városháza sarkához érve és egyenesen továbbhaladva egy amúgy is pusztuló műemlékvédelmi örökséghelyszínére jutunk, balra egy környezetvédelmi területre kerülünk és jobbra letérve pedig a kisváros alig létező központi magján haladhat át csak a forgalom.  

Mindez nagyon káros és veszélyes a helyi forgalom és helyben élők közlekedésre ott, ahol az emberek a járdázatlan főúton az úttesten való haladáshoz vannak szokva. Aztán a sztrádáról letérők azzal sincsenek tisztában, hogy Ócsán a kerékpározási szokások sem követeik a közlekedési előírásokat.  Itt nem divat a szabályos balra kanyarodás, a karjelzés, vagy a lámpa használata. Ócsán a kerékpárosok az éj leple alatt is világítás és fényvisszaverő nélkül képesek közlekedni. Ezt a helyi ember, az itteni rendőr tudja, de az idegenből erre autózó nincs rá felkészülve.

 Így a pályabeleset elől menekülő akaratán kívül is potenciális veszélynek van kitéve a városunkba érkezésekor, ahogy a helyi szabályszegő is, amikor ne adjisten összetalálkoznak egymással.  Mert ki gondolná, hogy mások hibája akár a mi balesetezésünkbe is kerülhet.

Ezért sem mindegy, hogy meddig marad fent a jelenlegi állapot, és mikor hányszor zúdul ránk a forgalom.  Az ilyen esetekre jelenleg a város nincs felkészülve. Ezért is lenne fontos a városközpontot lezárása az átmenő forgalom elől,. és egy elkerülő út megvalósítása. 
Ócsa városvezetése azonban erre még a hosszútávú elképzeléseiben sem igen gondolt. 

*

Az autópálya ismét teljes szélességében járható.

Mint arról korábban hírt adtunk, baleset történt 2016. május 27-én 11 óra 55 perckor az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, a 40-es kilométerszelvényben Kakucs mellett, ahol egy személygépkocsi és egy nyerges vontató ütközött össze. A balesetben egy ember megsérült.
A rendőrök a baleset helyszíni szemléjét befejezték, a forgalom ismét zavartalanul halad.

*

Zsákutcában a városvezetés - továbbra sem lesz kerékpárút Ócsán, hiába ígérték ( - csak propaganda volt ez is)

 A Bukodi-Horváth alkotta páros 2011-es polgármesteri szózata szerint: ''Városunk legújabb kori történelmének legnagyobb fejlesztése előtt állunk.'' óta sok minden más történt, csak éppen a beígért fejlődés maradt el, ahogy a kerékpárút is szónokolt megvalósításra vár.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhsRYQsn40mbqTv5zTyLzmjJrLbgdPciCHu2tXoWf6hsimJ0QM7HmSLES6KsAEx1WX2UGQey2GZP74BPss2lNpt4_jBxmz1MX7uUmr1cXcaFJuDBLN6TMRqp9lOL5cOmLPyNJ2T6RWKWBU/s1600/ker%25C3%25A9kp%25C3%25A1r%25C3%25BAt+v%25C3%25A9ge.jpg
Ócsára nem jutott kerékpár út - városunk történetének legnagyobb fejlesztése megállt a külterület határán ( - ennyi telik ettől a vezetéstől)
 
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhsWuc-shLZUqT0sPZdHJhS9l9x4mmH9MiDkdk_vQwBAuh0sqRlivzlql79JR9T9rJHKYYVnlg_qjkwT5xk5wktck_MpZA0B84nPq8xSF7GDeakuHTQNNtUQ3pES-8Ev3N2X0-x66r1FLg/s1600/tisztelt+ocsi+polgarok.jpg
"Hazugságlevél" - aláírás és a beváltatlan ígéret
A hangzatos polgármesteri szavak óta lassan öt év telt el, de még nem ért el a helyiekhez a beígért történelmi fejlődés. Az, amely másutt alapból biztosított. A városvezetés bizony zsákutcába húzta a népet, mert nem hogy a megyében, de a városok sorában sem mutatunk kiemelkedőt. Ennyire egy közepes falu is képes. A környező települések mind fejlettségi szinten sorra előzik. Ócsán.

http://img.belfoldihirek.com/2013/01/kerekpar_20130118175218_60.jpgNoha az eltel időben (öt év) Ócsán is jelentősen emelkedett a biciklit használók száma, és a felépült külső településrészeken is többen szeretnék a továbbra is hiányos közlekedést kerékpárral pótolni, valamint hogy a polgárőrök is  képesek már kerékpárral kiállni, a városi kerékpárutak száma és hossza Ócsán fikarcnyit nem nőt, annak ellenére, hogy a Vasútállomás mentén milliárdokból 80 db B+R kerékpártároló  is épült. Csak éppen nem vezet hozzá megfelelő kiépítésű út, vagy járda. A kerékpárosok és a gyalogosok továbbra is a hiányosságok közt bukdácsolva tudják csak elérni ezt. A vasúti kereszteződésekben, az átjárókon és a városon belül valamint a településrészek közt öt év múltával sem épült ki a biztonságos közlekedéshez, a megközelíthetőséghez a két-keréken közlekedőknek az ígért és elvárható út. Így igen nehézkes vagy majdhogynem lehetetlen Ócsán a biztonságos kerékpáros-közlekedés biztosítása és megvalósítása. Mindez hiányosságok mellett a helyi utak szélessége, minősége, és állapota is jelentős kívánnivalót hagy maga után.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJBNHUQlHnSZOvS-s8nrKiWDSuC7uxoiVJCKUB6c3McuookiD6ZZWzyddLZXtwD5s5kA_Ksq09mTGv8ENmOyA-16ONl1bj98lIHuw87MXsNzRc4HXQyL4qS8fdpe-OVYZP8BeY9kMXA3A/s1600/SSA40378.JPG
A többszáz férőhelyes új parkolót a Szüle Trans Kft autója az út közepén állva sem képes egymaga kitölteni  - gondolja jó lesz telephelynek

Hiába ígérték meg a mostani városvezetők kerékpárút létesítését a Vasútállomás és Alsópakony közt, azt végül nem valósították meg, ahogy a Falu Tamás utcán végigvezető kerékpárút kiépítését is levették a napirendről és ezzel az önkormányzatban feladták az ócsai kerékpáros-közlekedési fejlesztéseket. Sőt, ahogy azt az önkormányzati honlapon közzétették, a Damjanich utca burkolatát sem erősítették meg, azt nem újították fel.  Ez nem hogy siker, hanem maga a történelmi kudarc.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhvIQ4A0ouo35jPuerNYh2u-YuQ2Uh6ZFGtW_xpkh9VUD0pbdXIA0fBojxziFw8KU5OxUW96fe0yrt_RlMI2EqSBChMAkudznZZqOW8dtcnL3SWMeXGKUGKJZEy5A-gcue_4m8XC6XhAwc/s1600/DSCF1235.JPG
Amennyiben igazat beszéltek volna, akkor ott, ahol a ma  csak betontörmelékek vannak, már évek óta kerékpárútnak kéne lennie - sánta kutya effektus a városvezetésben ( - mit várhatunk akkor az olyan alárendeltektől, mint a közterületesek, vagy a polgármesteri civil őrség)

Mindez a városvezetés szószátyár hiteltelenségét, a választók vakítását igazolja. 
A Bukodi-Horváth tandem alkalmatlan Ócsa városvezetésére. 

*

2016. május 26., csütörtök

Balesetveszélyes a kapucni, ahogy az a korszerűtlen vasúti átjáró is - kik lesznek a felelősek a tragédiák után

A Blikk híre szerint a MÁV 142 vonalán Dabason, - a félkarú sorompóval nem rendelkező - öregországúti átjáróban bekövetkezett balesetben a fiatalon elhunyt vezető lehet a hibás, ha kapucniban vezetett.

http://ocdn.eu/images/pulscms/ZjI7MDQsMCw3MywxMGEwLDhkMTswNiwyOTQsMTVl/29aa739ff06cb6788c0ecce1dd3821fc.jpeg

A fiatalok mostani szokása a kapucni viselése, mely részben eltakarja az arcukat az úton-útfélen fellelhető köztéri kamerák elől. Mert míg ezekre egyre több pénzt költenek, az ugyancsak biztonságot szolgáló és jelentő vasúti kereszteződésekre meg szinte alig.

http://ocdn.eu/images/pulscms/NzM7MDMsMjZjLDAsMCwx/d3c3e10b0d7a78d660bc5dde4bb56a55.jpegDabason a kapucnija miatt nem vehette észre a közelgő vonatot D. Dániel, ezért kellett meghalnia – így véli a mozdonyvezető, aki már nem tudta elkerülni az ütközést. Más szóbeszéd szerint felröppent a híre annak is, hogy a fiú öngyilkosságot akart elkövetni, ezért a sínekre szándékosan hajtott fel autójával, amikor észlelte, hogy jön a több tonnás vonat. Ezt a Bors megkeresésére a család határozottan cáfolta, ők ugyanis egy nappal a tragédia előtt találkoztak a fiúval és mint mondják: semmi nyoma nem volt annak, hogy Dávidnak bármilyen problémája lett volna. A fiú nem öngyilkossági szándékkal hajtott a vonat elé. 

Ebben a kereszteződésben, nem ez volt az első ehhez hasonló eset. Ezt a fiú nagymamája mondta, aki szemtanúja volt egy korábban ott történt balesetnek. 

A Budapest-Dabas-Lajosmizse vasútvonal nem a MÁV ékessége. A vonalon rövid távon is rendszeresek a késések, és alig képesek tartani a menetrendet, ami alapjában sem egy szoros, vagy gyors vonal rendje. Az utazási idő hosszú, a haladási sebesség relatív alacsony és a rászoruló utasok sem kedvelik ezt a ritka rossz közlekedést.

Nem véletlen, hogy Dabasról többen a buszt választják. Aztán azt is látni, hogy a szomszédos önkormányzatok, ahol a vezetés tenni is akar a lakosságért, ott szintén megoldották a gyorsabb munkába jutást. Újhartyán, Kakucs, Inárcs, de még Újlengyel is képes volt megoldást találni a problémára és a közeli autópályát kihasználva a buszjáratokat azon irányba a fővárosba indítani.

http://static.panoramio.com/photos/original/67658118.jpg

A 9000 lélekszámú Ócsa városvezetése erre évek óta nem volt képes. Ma a városban ugyanolyan lassú, elavult, hézagos és kínszenvedéses a közlekedés, mint volt 25-50 éve. Ócsáról alig van közvetlen buszjárat Pestre. A leginkább a feleannyi lakossal rendelkező Alsónémedin keresztül, az ottani helyi járat részeként, amolyan kényszerű körutazással lehet csak innen bejutni a fővárosba, míg a felsorolt településekről közvetlen mód az autópályán, azt kihasználva gyorsabban jutnak el az ott élők utazási céljaikhoz. 

Mindez bizony a helyi vezetők dicsősége, vagy éppen szégyene. Az alsónémedi vezetés sikerként éli meg, hogy a településükön egymás érik a buszjáratok, és hogy az Ócsa-Budapest járatok is képesek bevonni a helyi járatok sorába.  Ez azonban az ócsaiak nagy részének egy teher és kínszenvedés, hiszen nem csak lassítja a járatok eljutási idejét, hanem az utazási időt is jelentősen növeli ez a kényszerű körutazás. arról nem is beszélve, hogy a Budapestről a Némedibe tartók rendszeresen kitömik az ócsai járatot, ami további utazási nehézségeket okoz a helybélieknek. Azt is tapasztalni, hogy a Tatárszentgyörgyre járó buszok vezetői például nem igazán vesznek fel Alsónémedibe tartótó utasokat, éppen azért, hogy ne foglalják el a helyet a távolabbi cél felé tartók elől. Ők azt mondják, hogy ott a némedi buszjárat, 2 perc múlva érkezik, menjenek azzal. Nem kell erre felszállni csupán azért, mert a messzebbre tartó amúgy is telített járat is megáll ott, ahol a szinte üresen futó helyi is. Ezért nagyrészt az ócsai buszra szállnak az Alsónémedibe tartók, ahelyett, hogy a sajátjukat használnák ki. Persze ehhez olyan menetrend is kell, ami biztosítja, hogy a Némedibe tartó érjen előbb a távolabbra menők helyett. Aztán önkormányzat és annak vezetése is szükséges lenne mindehhez,  hogy úgy is alakítsák az egészet. Mert míg más (kisebb) településeken erre képesek, addig Ócsán erre mindeddig képtelenek voltak.

És ami látszik a buszközlekedésben az tapasztalható a vasúton, valamint a vasút és a közút keresztezésében. 
Nem csak menetrendileg, amikor egymással egy időben, szinte azonos indulással, párban futnak a vonatok a busszal, hanem a valós ütközési pontokon, a közút-vasút kereszteződésében is előfordul ez. Ott és azokban a korszerűtlen átjárókban amiket mind a MÁV, mind az önkormányzat elhanyagol. Itt jár a busz és közlekedik az egész város.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjJTrxMe8Bqijebn6WFrb0DPz4H7ziNtY84IvTdyS8uFfGHtOuT4g2mIRYnrwludtqXU6OqTsfi0gPQWQpqgvs4_NT4_bC4JJlKOGuaQnsHOEcrDo8U-oalwVpRBahGYmpIKG_tYqqU9ys/s1600/SSA40356.JPG

Ez az általános elhanyagoltság is jól látszik Ócsán, a 9 ezres lélekszámú városban. A lehangoló állomásépület, a leromlott állagú vasútállomás, a korszerűtlen peron és a síneken való gyalogosközlekedés mind ezt a rossz és balesetveszélyes állapotokat igazolja. 

Hiába építettek több száz férőhelyes közúti parkolót, ahol külön buszváró, bringa tároló és mozgássérülteknek fenntartott helyek vannak, ha az oda való eljutás valamint az onnan való továbbhaladás nem biztosított a számukra.


Az ócsai vasútállomás elől elvitték a buszmegállót, mert helyben nem tudták biztosítani a vonatkozó közlekedési előírások (KRESZ) betartását. Ahelyett, hogy szarrá bírságolták volna  a buszmegállóban szabálytalanul várakozókat, inkább a buszmegállót vitték távolabbra. Persze ehhez esőbeállót már nem adtak a gyalogos népnek, míg az autós megkapta régi megálló buszöblét, hogy neki kevesebb mozgásba kerüljön elérni azt a vasúti bejárót, amit valójában igénybe sem vesz, mert Ő nem utazik, de mégis az számít, hogy a számára közelebb legyen a vágány. A gyalogosnak, a mozgássérültnek ez már nem adatik meg. Nekik jó lesz a távolabbra helyezett megállóból az egészséges gyaloglás


Számukra a milliárdokért épített új parkoló sem jelent sokat, hiszen ahhoz nem vezet kiépített járda, nincs kerékpárút és a peron sem olyan mint másutt. Valójában az egész vasútállomás egy lerobbant, korszerűtlen jelenség. Az utasforgalmi  peron csak az egyes vágány sinein át megközelíthető. A peron itt más felújított állomásokhoz képest maradt a régi alacsony, ahonnan még az egészséges fiatalnak is nehezebb a felszállás, mint az idősebbeknek, de a mozgáskorlátozottak számára ez végképp alkalmatlan. Hiába van számukra hely a parkolóban, ha onnan se előre, se hátra nincs más lehetőség a mozgásra.



Aztán az ide vezető két vasút átjáró sem változott semmit az elmúlt évek során. Maradt az egy nyomtávos út, ahol együtt van mindenki. A gyalogos, a mozgássérült a lovas és a kocsis, no meg a traktor, a túlméretés munkagéppel, a kerékpáros és a kamion, meg a busz. Húsz az egyben ez az egész. Csak az a gond, hogy pont itt állt meg Ócsán a fejlődés.  Meg aztán, hogy ez a polgármester tette választási ígéretnek az átjáró korszerűsítését, az utak helyre hozatalát és a közlekedés biztonságosabbá tételét. Ő mondta korábban, hogy naponta egyeztet a MÁV-val. Bukodi Károly 2009 novemberében még levelet is írt a MÁV illetékesének de arra 2010-ben még nem érkezett válasz. Azóta második ciklusát éli polgármesterként Ócsán, de a vasúti átjáróval történetesen semmi nem változott.
Végül mi értelme az egésznek, ha csak a helyi focipályák korszerűsödnek és gyarapodnak, a vasút-közút kapcsolata meg marad a régi.  Mintha Ócsa polgármestere is kapucnit viselne. Bukodi Károly biztos ettől nem látja a problémát. Ez Ócsa tragédiája.

Hány beleset, emberáldozat és élet, vagy választás kell ahhoz, hogy Ócsán is jobb legyen az élet. Hogy ne csak a pályára jusson a közvagyon és végre kiszélesítésre, elválasztásra valamint korszerűsítésre kerüljön a két vasúti átjáró. Hogy városunk felzárkózhasson a környékbeliekhez, hogy legalább azonos színvonalon legyen a közlekedés és biztonságosabb lehessen az eljutás. Hogy ne csak haljunk, hanem élhessünk is.

*

2016. május 25., szerda

Miért tartanak Orbán népszavazásától az EU döntéshozói - mások is megtették már ( - csak hát az ellenzék...)

A népszavazás (ritkábban használt nevén referendum) a választópolgárok akaratának az érvényesítése, a demokráciának (népuralomnak) közvetlen eszköze. A közhatalom önkényével szemben betölti a fékek és az ellensúlyok legjelentősebb szerepét

http://www.korkep.sk/wp-content/uploads/2016/05/szavazas-770x470.jpg

Mivel az uniós jog sem tiltja, az Európai Unió tagállamai egyre gyakrabban használják a népszavazás intézményét, mint egyetlen demokratikus eszközt a véleménynyilvánításra, a nemzeti önrendelkezés védelmére abban az esetben, ha úgy vélik, hogy az Unió legfelsőbb szervei  előnytelen döntéseket akarnak rájuk kényszeríteni. Ezért retteg a nemzeti referendumoktól a legtöbb EU komfort országvezető és irányadó politikus.

Nem csoda, hiszen az Európai Unió az utolsó három népszavazását elvesztette! Bármennyire is más volt a kérdés Görögországban, Dániában és Hollandiában, a szavazók válasza ugyanúgy hangzott: elutasították  Brüsszel önkényeskedését. Különösen a holland választók okoztak meglepetést, mert határozottan Brüsszel tudtára adták az ellenérzésüket az EU politikai folyamatai ellen.

Népszavazásokon tesznek keresztbe az Uniónak

A liberális körökben eddig az égig magasztalt hollandok népszavazáson mondtak nemet az Európai Unió és Ukrajna társulási szerződésére. 2015-ben a görög választók is népszavazáson utasították el a nemzetközi hitelezők követelményeit, ami szintén arculcsapást jelentett az EU számára. A dánok többsége is a tavaly decemberi országos népszavazáson elutasította, hogy országuk átvegyen bizonyos európai uniós szabályokat a bel- és igazságügyi együttműködés területén, aminek szintén nem örültek az EU hatalmasai.

Most pedig Magyarország is beállhat azon országok egyre hosszabb sorába, amelyek népszavazáson tesznek keresztbe az Európai Uniónak.

A magyar parlament 136 kormánypárti és jobbikos honatya igen szavazatával, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről az „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – kérdésre. Az egyszerű „igen vagy nem”-es válaszadásra augusztus közepe és október eleje között kerülhet sor valamelyik vasárnap.

http://static.168ora.hu/db/02/BF/kormany-plakat-nepszavazas-d000242BF119dfb1649a8.jpg

Az uniós jog nem tiltja a népszavazást

Az uniós jog nem tiltja a népszavazásokat – jelentette ki Klaas Dijkhoff, az Európai Unió soros elnökségét képviselő Hollandia bevándorlási minisztere. Hozzátette: a tagállamokra tartozik, hogy módot találjanak a brüsszeli döntések megvitatására, de arra egyelőre nem adott választ, hogy mi történhet a voksolás után. A holland miniszter hozzátette: manapság nagyon népszerű népszavazásokat tartani.  Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője szerint
„Orbán Viktor ismételten kísérletet tesz arra, hogy politikai célokból felkorbácsolja az EU-t és migráns­ellenes érzelmeket keltsen…”

Az olasz politikus szerint Európának a szolidaritáson kell alapulnia, a kötelezettségeknek eleget kell tenni, amikor az Európai Unió Tanácsa által megszavazott döntések teljesítését kérik, akkor teljesíteni kell azokat. „Európa nem lehet á la carte menü, amelyből az ember kiválasztja a számára hasznos részeket, a többit pedig figyelmen kívül hagyja” – tette hozzá.

Miért veszít egyre többször Brüsszel?

A spanyol belügyminiszter egyenesen az Európai Unió halálát vizionálta, ha általánossá válik a népszavazás. Jorge Fernández Díaz ugyanakkor elismerte, hogy nem könnyű összeegyeztetni az államok szuverenitását az Európai Unió arra irányuló szándékával, hogy igazi politikai egységet képezzen.

De miért veszít egyre többször Brüsszel az urnáknál?  Nem vitás, hogy a most már szabad utat kapott magyar népszavazáson a kötelező betelepítési kvóta ellenzői többen lesznek, mint a hívei. Legfeljebb az kérdés, elegen mennek-e el majd szavazni ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen.

Maguknak a kvótapárti nyugati politikusoknak sincsenek illúzióik az eredménnyel kapcsolatban, amit jól mutat a luxemburgi külügyminiszter nyilatkozata, amely szerint Orbán Viktor biztos meg fogja nyerni a népszavazást. De még árulkodóbb volt Jean Asselborn következő mondata, hogy „az unió meghal, ha a kérdéseket népszavazásokkal döntik el”.

http://godolloihirek.hu/tartalom/vedjukmegazorszagot1113.jpg

További népszavazások jöhetnek?

Újabb sortűz érkezhet tehát Magyarországra a kötelező migránskvóta megnépszavaztatása miatt, ami ellenkezik az Európai Uniós érdekekkel, és akár precedens értékűvé válhat Európában migránsügyben. Ez pedig elkerülendő! Erre utalt már Bill Clintonnak, az egykori amerikai elnöknek is a magyar demokráciát megkérdőjelező baljós üzenete is az óceánon túlról.

A magyar balliberális ellenzéknek viszont nincs más lehetősége, mint a népszavazás ellen illetve a „igen” mellett kampányolni, ha nem akarja elveszíteni európai és nem európai (lásd USA) szövetségeseinek támogatását, akikkel vállvetve képzeli el a jelenlegi magyar kormány megbuktatást legkésőbb 2018-ban.

Viszont ezzel a hozzáállással egyáltalán nem biztos, hogy növelni tudja a magyarországi ellenzék választói táborát. De az is biztos, hogy hatásosabb figyelmeztető jel lett volna az Európai Uniós önkényeskedésre, ha a V4-ek másik három tagállama is népszavazást kezdeményez a migránsok kötelező befogadásának kérdésében.
Száraz Dénes
*

2016. május 24., kedd

Nyomozás indult közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanúja miatt Puklival szemben - és Ócsán miért nem

Nyomozás indult a tanártüntetéseket szervező iskolaigazgató, Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója ellen – adta hírül a Blikk.
(Ócsáról ekkor még nem volt szó. )

http://ocdn.eu/images/pulscms/NzE7MDMsMjZjLDAsMCwx/ab4ea7e22c42a424a78500f713ad38ec.jpegA rendőrség "minősülő közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanúja" miatt indított eljárást, mivel egyesek szerint az igazgató tevékenysége miatt kellett felmondania az egyik tanárnak.

Pukli ugyanis a polgári engedetlenségi mozgalom meghirdetése előtt nem kérte ki a tantestület véleményét.

 Ez a napi hírek legjava volt tegnap, mert ha ez így van akkor marha egyszerű, mert Ócsán szintén ismert, hogy a helyi hatalom képviselője, nem egy esetben úgy járt el, hogy előzetesen nem kérte ki a képviselő-testület hozzájárulását. 


Mint ismert Ócsán úgy indítottak legalább egy bizonyított esetben bírósági eljárást polgári személlyel szemben a városi önkormányzat nevében, azt megelőzően nem kérték ki a képviselő-testület véleményét és hozzájárulását.  
Ezzel az eljárással legalább egy helyi lakosnak meghurcoltatássál és anyagi kihatással járó kárt okoztak. Az eset kapcsán az sem mellékes, hogy mindez mennyi közpénzes költséggel járt.

Ugyancsak egy esetben bizonyossá vált, hogy az önkormányzat nevében eljárva vezető tisztségviselő úgy kötött szerződést és adott megbízást közpénzes fizetésvállalással járó feladatvégzésre, melyre előzetesen nem volt jóváhagyás, és felhatalmazás a képviselő-testület részéről. 
Az adott esetben a két fél közötti szerződés kapcsán közpénz kifizetésére került sor, ami a másik oldalon bevételként vagy haszonként jelenezett; - a megbízott (haveri) félnél.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiM0xUF13KS20jo-wMuwCBeJ9mVIWEI10v9-gZEA6P_7QZ5qwT_Xdf-uYmvgUagy2aFWv0ixSASDc7K4GkGQF7UeKeN2TjjGh0r6QFPvuAEzD6eUoo7igNDqrSyjOj4-e2xDJCugg85MHg/s1600/DSCF1108.JPG

Szintén ez jelenik meg az Eu-s finanszírozás alatt készült MÁV parkolóberuházás során akkor, amikor az önkormányzat nevében eljárva, de képviselő-testületi határozat és állásfoglalás nélkül adtak használati engedélyt a vasút mentén folyó P+R és B+R projektben az ott kitermelt vegyes építési törmelékkel terhelt talaj önkormányzati ingatlanra való elhelyezésére, mely során jelentős környezetkárosítás és környezett szennyezés állt be, ami hátrányosan hat a város és az itt lakó polgárság életkörülményeire. 
Az ügy ismertté vált iratanyagából kiderül, hogy a városi "önkormányzat és a kivitelező kft között megállapodás jött létre arra vonatkozóan, hogy a projekt/beruházás során kitermelt termőföldet tárgyi ingatlanon helyezzék el."  Mindezt "az Ócsa MÁV állomás egykori rakodóvágányai mentén húzódó területről". Onnan, ahol az erős aljzatbetont felszedték. (Ez ugyebár nem termőföld.) Majd ezt a város területén levő Székesi erdőrészen található egykori hulladéklerakó mellé az önkormányzat tulajdonában álló 090/3 hrsz.-ú ingatlanra beásva elhelyezték. 
A Pest Megyei Kormányhivatal  szerint az ingatlanon 10-15 méter széles, 80-85 méter hosszú területen 1-3 méter vastagságban (mélységben) nagy mennyiségű (több mint 100 köbméter) földdel vegyesen kevert építési-bontási hulladék került elhelyezésre. 
Ügybeli anyagban fellehető az önkormányzati nyilatkozat, mint hivatkozás, mely szerint magát az önkormányzatot képviselő személy és a B2 Trans Kft  - 2200 Monor, Kodály Zoltán utca 12., - képviselője - Bognár Csaba ügyvezető (vezető tisztségviselő) - egyezett meg a parkoló kialakításakor kitermelt anyag elhelyezésében 2015. évben. (Legalábbis a Kormányhivatalnál ezt vallották.) A több tonnányi hulladék elhelyezésére, az önkormányzati tulajdonú, nevezett ingatlan használatbavételére, az ilyen tárgyú "hasznosítására", igénybevételére, és honorálására képviselő-testületi hozzájárulás, döntés, határozat ez ügyben nem született. A testület egyetlen ülésnapon sem vette napirendbe és nem is tárgyalta az önkormányzati területre való lerakást, vagy engedélyezést. Ilyet vagy erre vonatkozó határozatot az önkormányzat ez esetben sem tudott felmutatni.

Az ügy következményeként az ócsai MÁV parkoló beruházásban részt vevő és onnan az önkormányzatnak beszállító vállalkozás feltehetőleg anyagi célzatú haszonnal járó cselekedete kárt okozott a városnak, ahogy az a hozzájárulás, vagy egyezség is, ami a képviselők háta mögött, illetve megkerülésével jött létre és valósult meg a vázolt cselekményben. Ez esetben is közpénzről, város tulajdonról és egyéni érdekekről, sérelmekről lehet beszélni.
Bár az eset amolyan kabátlopási ügybe kevert több érintett, - hiszen ahogy Ócsa város hivatalos tájékoztatásában szerepel, hogy kik vettek részt a beruházásban, de a B2 Trans Kft, akire a Kormányhivatalban - az ócsai önkormányzat nyilatkozata által - hivatkoznak, nincs köztük. Csupán ez olvasható az előzetes netes közleményben: A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt beruházásában a KÉSZ építő és Szerelő Zrt kivitelezésében kezdődött meg, 2015 április végén három helyszínen a P+R parkoló létesítése, melyből 10 db-t a mozgáskorlátozottak számára, valamint 150 B+R tárolót a kerékpárosoknak alakítottak ki. Ennek a projektnek a keretében további 47 szgk; és 80 db B+R parkolás lehetőségét biztosítja a beruházás a vasútállomástól délnyugatra fekvő oldalon. Majd még hozzáteszik, hogy "a Damjanich utca burkolatát felújítjuk, megerősítjük".

Persze, hogy aztán ez sem valósult meg, ahogy azt a városi önkormányzatunk beharangozta

https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t31.0-8/10636372_1553669548181408_3772779399455737176_o.jpg

Mindhárom ismertetett esetben felmerül a Pukli Istvánnal szemben fennálló gyanú a törvényi jogállás hasonlóságában, vagyis a közfeladati helyzettel visszaélés minősítésben.

Mert ha Pukli tanár felel azért, hogy nem kérte ki a tantestület véleményét a mozgalmi tevékenysége kapcsán, akkor a helyi önkormányzat vezető tisztségviselőivel szemben is áll a zászló, hiszen ők sem vitték be az ismertetett eseteket az önkormányzati rendszerbe, a képviselő-testület elé. Így ezekben sem döntés, sem pedig felhatalmazás és határozat nem született. Önkormányzati határozat nélkül, annak hiányában nem lehet szó önkormányzati felhatalmazásról és mögöttes felelősségvállalásról, hanem csupán egyéni (önkényes) döntésről. Ezért ennek felelősségvállalási sem lehet más mint egyéni. Ahogy Pukli tanár esetében is. Ezért Ócsán is felelnie kell valakinek a vonatkozó törvényi szabályozás szerint. 

És akkor most nem szóltunk az azonos mércével való méréséről, a jogharmonizációról valamint az egyenlő bánásmódról. Mert a valós demokráciákban törvényileg mindenki egyenlő és azonos elbírálás szerint mérettetik. 

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash2/v/t1.0-9/10711084_1720488311510643_8903204699211608908_n.jpg?oh=e11f5beb92d053a98c380be74965ca98&oe=57CF3ADE&__gda__=1473233689_0ae854b6e19d356302e829d4f30c575b

Már csak az a kérdés, hogy itt mikor és kivel szemben indul meg az eljárás.

*

2016. május 23., hétfő

Hollande nem szeretne olyan társadalmat, mint a magyar - azonban ki szeretne egy olyat, mint a libsi francia

Nem szeretne olyan társadalmat, mint a magyar vagy a lengyel – jelentette ki Francois Hollande francia államfő, ezzel reagálva a volt államfő, Nicolas Sarkozy kijelentésére, aki szerint ötven év kommunista iga után Lengyelország és Magyarország is működő demokráciák, és nem lehet mondani, hogy nincs demokrácia a két országban. 

http://mandiner.hu/attachment/0164/163796_sarkozy_hollande.jpg

A kijelentés megítélése okán ajánlom az alábbi betekintés a franciák agyonajnározott liberális demokráciájába. Érdemes végignézni. 





Zoltan Laszlo megosztotta  
Roter Aufbau Rhein/Ruhr videóját.

Franciaország megmutatta a kormány fasiszta képét: liberte adieu

Packende Bilder erreichen uns in diesen Tagen aus Frankreich. Arbeiter, Studenten und Menschen aus sehr unterschiedlichen Lebenslagen beteiligen sich an den Demonstrationen gegen die weitere Entrechtung der arbeitenden Bevölkerung. Die Politik und ihr verlängerter Arm reagieren mit extremer Gewalt gegen meist friedlich demonstrierende Menschen. Die Herrschaft des Geldes offenbart aufs deutlichste ihre Bereitschaft bis zum Äußersten zu gehen.

Die Unterdrückung der arbeitenden Bevölkerung soll durch die politischen Mittel der liberalen Demokratie legitimiert werden. Jedoch ist in einem System der Ungleichheit Demokratie unmöglich, da der Besitzende über den Besitzlosen herrscht. Das erklärt auch, dass die Polizei am aggressivsten reagiert, wenn die Interessen der Besitzenden in der Welt in Frage gestellt werden. Im Kapitalismus ist keine Demokratie möglich, denn so sieht Demokratie in diesem System aus:

 Akár 2006 Magyarországa.

*