2013. december 15., vasárnap

Mire is pályázhatnak az ócsaiak - közterület fejlesztés saját erőből ( - építs közjárdát magadnak)

Horváth Tamás alpolgármester - mint ismert az önkormányzati laptopok eladásának előterjesztő atyja - sajtóközleményt adott közzé, miszerint sikeres Ócsán az önkormányzat járdaépítési programja.

Az alpolgármester nyilatkozata több sajtófelületen látott napvilágot.  Szűcs Lajos választókerületi politikus, helyi lakos jóvoltából Pest megye Online oldalán hirdeti ezt. A "Dabasrégió" Online felületén pedig Moldován Ágnes adott ennek helyt, hivatkozva az MTI-hez eljuttatottakhoz. 

Közérdek: Erre nem lehet pályázni, itt nem épül járda  lakossági igény és összefogás ellenére sem - ide se jut pénz

Közember: Horváth Tamás sokszor nyilatkozott már  - nem mindig jött be
De valójában is mi ez a program, és mit tart sikeresnek a nyilatkozó Horváth Tamás?

Nyilatkozata szerint a járdaépítési akció tavaly ősszel indult, az idén tavasszal folytatódott, míg a harmadik ütemben december 31-ig lehet pályázni. Minden fordulóra - így a mostanira is - hárommillió forintot különített el az önkormányzat.

Tájékoztatása szerint az önkormányzat legfeljebb 1,4 méter szélességű, "normál" küllemű járda építését támogatja. A pályázó saját költségére építhet ennél szélesebbet, illetve akár viacolor burkolatút is. Az érintett családokra csak a munka elvégzése hárul - a betonhoz valót az önkormányzat helybe viszi, a törmeléket elszállítja.

A hivatal árnyas oldala ide sem építenek  járdát  - jó ez

A pályázaton azok az ingatlantulajdonosok indulhatnak, akiknek háza előtt jelenleg nincs szilárd burkolatú járda, vagy a meglévő balesetveszélyes. Előnyt élveznek a nagy gyalogosforgalmú helyeken (intézmények, üzletek, közlekedési csomópontok környezetében) élők, s további előnyt jelent, ha több szomszédos ingatlan tulajdonosa egyszerre pályázik, így nagyobb egybefüggő járdaszakasz újulhat meg - állítja az alpolgármester.

Eddig 110 ingatlan előtt 2282 méternyi járda épült, illetve újult meg önkormányzati támogatással, de ennek tényleges elszámolást sehol nem lelni, annak ellenére, hogy erre háromszor 3 milliót, vagyis éves szinten 9 milliós nagyságrendű közpénzt vélnek elszámolni erre az alpolgármester szavaiból ítélve. 

A tényleges közterületi járdaépítést azonban nem az önkormányzat, hanem a terület mellett (előtt vagy mögött) élő állampolgár valósítja meg kétkezi munkájával.  Ez azt jelenti, hogy a helyi lakos arra pályázhat, hogy a saját ingatlanja előtti önkormányzati területen - a közterület-felügyelet hatáskörébe tartozó önkormányzati terület - építhet a városnak járdát saját erejéből az állampolgár úgy, hogy közben kommunális adóval terheli őt a város.  

Közjárda: Ez a járdarész buszparkolóként szolgált - ezért valóban kár

Amúgy a járdaépítés alapvetően nem lakossági, hanem önkormányzati feladatkör.  Ezt a feladatot hárítja át Bukodi Károly és Horváth Tamás a képviselő-testület közbeiktatásával az emberekre álságos mód úgy, hogy azt lehetőségként pályáztatásra hirdetik.  Így milliós nagyságrendű beruházási kötelezettségek és terhek alól búvik ki a többségi képviselői támogatottsággal a városvezetés. Az így felszabaduló pénzeket azonban nem buszmegálló építésre, vagy olyan helyeken való járdaépítésre használja, ahol azt már nem tudja a lakosságra terhelni. Nem, egész másra.  Az városvezetés szívesebben költött milliókat a MÁV aluljáróra mintsem a vasút megközelíthetőségére. Szintén előrébb való volt a számukra a Városháza előtti foghíjas telek díszburkolattal való ellátása, mintsem a két vasúti átjáró biztonságosabbá tétele. Az oda és az ott átvezető vezető gyalogjárda kiépítése évek óta hátrányba szorul, mert az önkormányzat a saját maga nem hajlandó közlekedési utat, köztük járdát, kerékpárutat, átjárót építeni, vagy arra pályázni.

Sokkalta inkább tartja fontosnak a két vezető a szabadtéri színpad önkormányzat előtti felállítását, mint a város úthálózatának rendezését. 

A felújításra volt gond, a hozzávezető járdára már nem - az meg ide minek

A jövő évi költségvetés-tervezetben láthatóan kitűnik mindez. Járdát jövőre is csak a lakossággal akar fejleszteni a mostani vezetés. 

Igaz, Bukodi Károly polgármester most az év vége előtt, - ahogy lassan az elkövetkező választási esztendőbe fordulunk, - nekiállt egy fényképsorozatot közzétenni a Facebook oldalán, miszerint a közútkezelő útján ócsai elképzelés szerint több helyütt gyalogátkelőhelyet létesít, un. "zebrát" festett fel.

Persze ehhez is járdaszakasz kell. Ezt áttekintve látható, hogy a lakosság nem képes átvállalni és megoldani Ócsa járdázatlanságból fakadó közlekedési gondját. Számos helyen lenne szükség a közterület átépítésére, ahol a megnövekedett forgalmi helyzet ezt már rég megkívánta volna. Például a Falu Tamás utca Bolyai Gimnázium előtti szakaszán, ahol az iskolabusz is megáll, ott hiányt szenved a fedett és megfelelőn kiépített buszmegálló. Ezen az elmúlt évek során semmit nem javítottak. Itt a megállóhoz járdasziget, "zebra", közlekedési tábla, és világítás is el kéne. 
 
Közügy: Iskolai buszmegálló - Ócsa és a városvezetés szégyene

Sajnálatos, hogy ennek terveiről sehol nem hallani és olvasni úgy, mint a tervezett kültéri (szabadtéri-) színpad megvalósítási ötletéről. 
  
Közterület: Székesi utcai vasúti átjáró a Damjanich felől - rendezetlen, elhanyagolt és évek óta balesetveszélyes

A Damjanich utca egyik legforgalmasabb, háromirányú (T alakú) kereszteződése a vasúti átjárón áthaladva éri el a Székesi utcát.  Itt jelentős gyalogos, kerékpáros, buszos és személy-, valamint teherforgalom bonyolódik  vasúti közlekedés keresztezőse mellett. Ez a kereszteződésben levő átjáró korszerűtlen és  balesetveszélyes, a mai követelményeknek nem is megfelelő. Az adott forgalmi helyzet szabályszerűen nem bonyolódhat rajta. Az út az előírtaknál keskenyebb, ráadásul egy nyomvonalon futó, megfelelő sávszélességgel nem rendelkező. A felvezetőben és az átjáróban illetve az előtt az útburkolat semmiféle felfestéssel sávválasztással, nyomvonal kijelöléssel nem rendelkezik. A közúton a vasúti előjelzőtáblák hiányosak. Gyalogosközlekedésre nincs kiépítés. Gyalogjáró nem vezet sem oda, sem át a síneken. A kerékpárosoknak, a babakocsival közlekedőknek nincs kijelölt áthaladási lehetőség. Ócsa város főépítésze által készített erre a városrészre, vagy útszakaszra vonatkozó terveket sehol nem találni. Bukodi Károly, és Horváth Tamás tarsolyában, vagy nyilatkozataiban sem vélni fel ebbéli elképzeléseket. 

Járdázatlanság:  Úgy gondolják,  a lakos építse meg magának - aztán majd vízelvezető árkot is áshatnak

Az elmúlt 3 éves városi hatalomra kerülésük óta ezzel a problémával nem tudtak megbirkózni. Számukra fontosabb volt a vélt mundér védelme, mint az ott közlekedőké, hiszen ezért nem, de a saját ügyükben többször fordultak bírósághoz. Sajnálatos, hogy ott is csak annyira bizonyultak sikeresnek, mint a városirányítás kifogásolt dolgaiban. Őket jobban foglalkoztatta a Városüzemeltetés vezetőjének pénztárcája, mint a városlakóé, hiszen amíg az ügyvezetőt többletforráshoz juttatták, addig a honpolgárokat hasonlatos mód nem értékelték. A kommunális adót nem csökkentették, Alsópakony gazdasági major részében élőket az elérhető egészséges városi ivóvízhez jutásban nem részesítették, de a szolgáltató által bejelentett locsolási díjszabat-elvonást elfogadták, annak ellenére, hogy tudvalevőleg ezzel a lakosság közüzemi díjterhei nőttek. 

http://www.blikk.hu/data/cikk/2/6/10/63/cikk_2061063/2_o-pakony_1009_at.jpg
Alsópakony: Ezt a településrészt nem reklámozzák és nem fejlesztik - elmaradottság és vízhordás

Közben Alsópakony csatornázatlan részeire nem pályáztak, az ottani útépítési lehetőségeket nem javították, közlekedési- eljutási problémáikat nem számolták fel. A várossal közös Volán-buszjáratot máig nem sikerült indítani, így csak átszállással, vagy ráhordással és időveszteséggel képesek az ellátási- vagy munkahelyi területekre elérni onnan. Az autópálya közelsége az ócsai tömegközlekedésben máig nem jelent előnyt, azt a város más településekhez hasonlatosan nem veszi igénybe. Alsópakonyból csak kerülővel és Pest más külső részén át, sok esetben Alsónémedin körbeutazva érhető el a Főváros. Ez nem csak kilométerben és az utazással töltött időben, de a közlekedésbiztonságban is hátrányt jelent.  

Közút: Az Üllői utcai átjáró - ez a jobb állapotú, kisebb személyforgalmú kereszteződés, mégis ezt protezsálja a mester

Sajnálatos, hogy több éves önkormányzati munka, döntéshozói pozíció, majd irányítói hatalom ellenére sem volt képes a Városháza erre a problémára orvoslást hozni. 

Most viszont a polgármester demonstratív fényképeket tesz közzé, hogy lássuk, miként dolgozik azon, hogy az Üllőin a temetőnél legyen kijelölt átkelő. Bizton gondolhatja úgy Bukodi Károly, hogy fontosabb a halottakhoz biztosítani az átjutást, mint a közintézményeknél (lásd; két óvoda, két iskola). 

Közben az "új" piac környéke továbbra is rendezetlen és borzalmas képet áraszt szombatonként. De sebaj. A pénz a focira jobban kell. A nagy pályára több mint 8 milliót szavazott meg a testület, az Ócsa Se támogatásán túl. A református egyház alapítványát milliós tételben támogatja az önkormányzat, még a düledező házukat is a mi pénzünkből támasztották, meg, és a templom kültéri világítását szintén közösségi pénzből fedezik a reformátusoknak, még azt is bevállalva, hogy ezeket az összegeket nem a városlakók út és járdafejlesztésére hanem másra költik.

Közállapot: Ezért kapott díjat a város a megyétől, pedig a templomig sem ér egy normális járda -  drága torzó

A költségvetésbe a szabadtéri színpad létesítése belefér - útépítés már nem?
Horváth Tamás sem akart tétlen szótlan maradni, bizonyítva a kifogásolt fejlődést. Ő a családi (lakossági) járdaépítési akciót szorgalmazza (és mutatja be saját szemszögéből) a média által. Azt állítja, hogy sikeres ez a pályáztatásos program, mert 110 családi ingatlan előtt összességében több mint 2 kilométer járdát építettek már az emberek.  Ez bizony siker, ha valóban meglátszik a városon. De valóban az, hogy az önkormányzat nem képes ellátni alapvető feladatai némelyikét, s hogy így nem éppen rendezetten, vagy összefüggésében és egyben jelentkezik, s összefüggésében mutatkozik ez a 2,2 kilométer? Hol vannak ezek a szakaszok, észlelhetőek, és kik is építették? Kapnak ezért elismerést, emléktáblát, regisztrációt az önfeláldozásukért az ebben részt vállaló munkásemberek? És hol lehet egyáltalán használni azt a statisztikai 2200 méternyi szakaszt amit a nevezett alpolgármester hangoztat? Mert ha nem alkotnak egybefüggő összekapcsolt vonalszakaszt, ha nem lehet rajta végig menni és eljutni rajta a boltba, az iskolába, vagy a vonathoz, akkor mit sem ér; - vagy csak annyit amennyit a Templomtól-templomig néven elhíresült díszburkolat, ami igazából nem ér odáig, mint ahogy a nevében foglaltatik.  Túl sok már a torzókból Ócsán.

Központ:  Ez "díszburkolat" több milliót vitt el - a járda viszont nem épült ki a templomig ( - minek)

Elvégre a városka főútjának számító Bajcsy Zsilinszkyn sincs még kiépített járda nem, hogy végig, de még buszmegállótól buszmegállóig sem.

Ócsa fő közlekedési útvonala a Bajcsy Zsilinszky -  járda nem vezet a megállóig  ( - baleset megelőzésre útszéli traffipax)

Tehát számos dolog van, amibe az önkormányzat belevágott és számos amit félbehagyott, avagy tervez. Velünk. 
Így tervezik velünk a közterületi járdázatlanság megvalósítását, de ahogy minket hagynak ki számos lehetőségből, úgy majd nekünk biztosítanak színpadot, vígságot és sajátos városképet a jövőről. Ez lenne a mostani vezetés fejlődést bemutató ciklusbeli munkássága. 

A lényeg, hogy mégis csak az, mi minden ránk eső közterhet fizessünk be, és vegyünk részt a kétkezi (kubikos) városfejlesztésben, de ne szóljunk abba az elképzelésbe, amit ők támasztanak felénk. 

Közúti átjáró: Lakossági, vagy önkormányzati feladat a járdaépítés? - miért nem a kezelőhöz fordulnak

Amikor laptopok jönnek, mennek, a sehova nem vezető díszburkolatok meg csak másoknak híznak, akkor a lakosságtól elvárják, pályázza meg az önmaga által létesítendő, önerőből építendő önkormányzati járdát. Ez majdnem olyan, mint a kommunista szombat.  Vagy akár a közmunka. Adott az ingyenmunka a fejlesztésre. Mindez  csupán annak érdekében, hogy ott is lehessen közlekedni, ahol most csak bukdácsolni tudunk. Vagy azért, hogy a hivatalnokoknak legyen még hova költeni. No meg azért, hogy maradjon pénz.  Másra. Vagy éppenséggel a önmagukra. 
Szokványos forgalmi helyzet - szűk keresztmetszet, csoportos átkelés


Kérdés azonban,  hogy azon a közterületen, ahol nincs lakóház, de van közlekedés, ott miként valósul meg a program, ha az önkormányzat nem képes ezt önmaga biztosítani?  

Jelenleg Ócsán alig beszélhetünk összefüggő járdahálózatról.  A vasúton túlról sem az aluljáróig, sem az átjáróig nincs kiépítve.  Azt ki és mikor fogja megvalósítani, ha a polgármester és társai ebben nem intézkednek?  

*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése