2013. február 12., kedd

Visszaüthet Bukodi focivágya - rémálom az ovisport fociprogram ( - nyomulós ketrecharc)

A fideszes irányzatú vezetésre jellemző a foci imádata, ami helyi szinten is fellelhető. Ezzel a megfelelési kényszerrel lázban ég városunk első embere is amikor erőforrásainkat meghaladva, a költségvetést átcsoportosítva a nem létező, tehát a negatív tartalékok terhére újabb és újabb milliókat költ a helyi törpestadion kialakítására. Lázas tevékenységében azonban a kór már nem csak a felserdülteket támadja, hanem az óvodába is begyürüzik, amikor a természetes közeget, a játszó udvart megcsonkítva, műfüves ketrecet állítanak fel milliókért egy jól jövedelmező alapítvány közreműködésivel.

Már 58 műfüves pálya elkészült, további 14 pedig kivitelezés alatt van a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) országos pályaépítési program keretében. Azon kívül, hogy már a harminc százalékos önrész is gondot jelent az önkormányzatok számára, a településeknek komoly megterhelést jelenthet az új pálya fenntartása. Főleg, ha beigazolódnak azok a kockázatok, melyekre egyes pályák rossz minőségével kapcsolatban felfigyeltek. 
 
A kapuháló az első lövésnél elszakadt, a labdafogó tartószerkezete több helyen elengedte a hegesztést, egy hét után úgy kellett körbeszigszalagozni. – mesél a harkányi műfüves pálya karbantartója a hvg.hu-nak az első tapasztalatokról, hozzátéve, hogy nyilvánvalóan a hálóból és a tartóvasakból az olcsóbbat hozták, de az előbbiből például az MLSZ rögtön küldött egy strapabíróbbat.

 

A pálya a nyáron az elsők között készült el az MLSZ műfüves pályaépítési projektjének keretében, de a hivatalos átadó ünnepséget csak szeptemberben, ottjártunk idején tartották. A harkányi gondnok az apróbb hibák ellenére elégedett volt: a palánkok fehéren vakítanak, a műfű zöldell. „Jó rajta játszani.” – mondta. „Igaz, ha vannak nagyobb hibái, az úgyis csak később derül ki”.

 Az első ütemben tervezett száz pálya költségét az MLSZ 5,3 milliárdra taksálta, amiből nyolcvan kispályát (20x40-es) bruttó 30 millió, a nagypályát (111x72-es) bruttó 145 millió forintos átlagáron építenek fel. A nagyívű infrastruktúra-fejlesztést a látványcsapatsportok támogatásáról szóló adójogszabály-változások teszik lehetővé. Mivel ebből jövőre is lesz pénz, a pályaépítési programot újabb száz pálya építésével folytatják - októberben már kiírták a pályázatot az érdeklődő önkormányzatok és sportszervezetek számára.

A programban részt vevő önkormányzatoknak az első kihívás a harminc százalékos önrész előteremtése. Egy kispálya építésénél 7-8 millió, egy nagypályáénál pedig 42-44 millió forint ez az összeg, amit az önkormányzatnak a pályaépítés előtt meg kell hiteleznie, és előre be kell fizetni a szövetség számlájára. A MLSZ összesítéséből kiderül, 25 önkormányzat a jelentkezést követően visszalépett – mint megtudtuk, nem találták az önrész forrását.

 

Ám közel sem biztos, hogy a kimaradók rosszul jártak: az MLSZ az építés megszervezésével 15 évre használati jogot nyer a pályákra, melynek lejárata előtt az önkormányzat nem idegenítheti el a pályát, nem adhatja haszonbérletbe, és a szövetség a hasznosítást is erősen korlátozza. Ez a 15 év nagyon durvának hangzik szemben a beszállítók, illetve a kivitelezők által vállalt legfeljebb hároméves garanciával.

Különösen, hogy a pályázati dokumentációból az önkormányzatok számára egyáltalán nem derül ki, hogy egy pályát átlagosan 7 évente még akkor is „nagygenerálnak” kell alávetni, ha megfelelően gondozzák. Ez azt jelenti, hogy 15 év alatt minimum kétszer ki kell cserélni a műfüvet, 3-4 évente pedig a gumi granulátumot. Az együttműködési megállapodás az előre kalkulálható és a rendkívüli karbantartásokkal kapcsolatban egyértelműen fogalmaz: a garanciális időn túlmenően az összes kockázatot az önkormányzat futja, minden költséggel és kötelezettséggel együtt.

Márpedig ki fogja kifizetni a lényegében teljes felújítás(oka)t? A forrásaikban egyre inkább szűkülő önkormányzatok? Az állam? Vagy a pályák egy része néhány év múlva ott fog állni kiégett libalegelőként, mert senki nem lesz hajlandó (vagy nem tud) beletenni pár tízmillió forintot? Ad absurdum, az MLSZ peres úton fogja majd kikényszeríteni, hogy a fenntartó újítsa fel és működtesse a pályát?

Spórolni a működtetés során csak egy-két dologban lehet: a pályákat hozzácsatolhatják valamelyik önkormányzati fenntartású intézményhez. Lehet közös karbantartó, használhatnak közös eszközöket. De a világítás vagy a pályák karbantartására alkalmas speciális gépek még így is horribilis összegeket emészthetnek fel, amiről a létesítmény tulajdonosainak sem előre, sem azóta nem adott az MLSZ tájékoztatást.

És akkor még nem beszéltünk arról az esetről, ha kiderül, hogy a felépített pályák nem megfelelő minőségűek.

Az előírásszerű feltöltés a pálya lelke, ez adja a rugalmasságát. Csökkenti a csontok és az ízületek terhelését, és védi a füvet is a kikopástól. Ha például a granulátum túl kicsi szemcséjű (1 mm alatti), a porszerű anyag belélegezve árt az egészségnek. Ha pedig az előírásnál nagyobb, nem lehet rendesen bedolgozni a pályába, nem jut le a fűszálak tövéig, jelentősen rontja a pálya élettartamát. Ezért alapvető, hogy a homok és a granulátum is megfelelő minőségű legyen, és hogy az utóbbinál a használat során elvesző mennyiséget folyamatosan utántöltsék.

Az MLSZ programon kívül 2012-ben is épült 30-40 pálya – kivétel nélkül fekete granulátummal. Ha azt nézzük, hogy egy kispályához 12 tonna, egy nagypályához pedig 120 tonna granulátum kell, akkor ez már bántóan és indokolatlanul nagy ártöbbletet eredményez  - közpénzből.

Ahogy azt egy külföldi piacokra is rálátó forrás megerősítette, a szomszédos Ausztriában már felhagytak a zöld granulátum használatával, mert az időjárási és fizikai behatások nyomán a festékburok hamar megtörik, és a zöldből gyorsan fekete lesz. Az így keletkező festékpor, a benne lévő kadmium- és ólomtartalma miatt, pedig szintén egészségkárosító lehet. Ez pedig – hozzávéve azt az esetet, amikor az előírt méretnél kisebb, erősen porszennyezett granulátumot szállítanak – semmiképp sem a kívánt hatás akkor, amikor az ember az egészség megőrzése miatt megy sportolni. 

Ócsán az önkormányzat ülésén Bukodi Károly polgármester boldogan jelentette be, hogy a város most nyert Ovi-Foci program pályázatán. Ez a köznyelvben csak ketreces fociként elhíresült pálya a fenti MLSZ logó alatt futó programmal ellentétben Buzánszky Jenő nevével jelzett alapítványi gondozásban valósul meg. A pálya kisebb, 6x12 méteres, a probléma pedig közel azonos. 


Az MLSZ óvodai országos programjának az a célja, hogy már a legkisebb korosztályt is az egészséges életre, a mozgás szeretetére nevelje, egyúttal biztosítsa a sportoláshoz szükséges optimális feltételeket. Ehhez szorosan kapcsolódik az Ovi-Foci Program.

Az Ovi-Foci Program kapcsolódási pontot talált az óvodás szakmai programmal. Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat egykori tagja 2011 elején megalapította az Ovi-Foci Közhasznú Alapítványt, melynek célja, hogy országszerte, ill. a határon túli magyar lakta területeken, a közszféra támogatásával, ill. a magántőke bevonásával, a lehető legtöbb óvodában biztosított legyen az Ovi-Foci Program elindítása.

Buzánszky Jenő a ketrecben kezdőrúgáshoz készül.

Bukodi Károly önkormányzata kiemelkedően fontos feladatának tekinti, hogy a városkában élő, ide óvodába, járó gyermekek részére biztosítsa a különféle sportolás ebbéli lehetőségét. Ez a törekvés találkozott az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány törekvéseivel, hisz az Alapítvány kiemelt célja, hogy működésével pályát adjon az óvodáskorú gyermekek számára az udvari mozgás helyett a drága ketrecespálya létesítésével, ami által hozzájárul a gyerekek képességeinek fejlesztéséhez, a sportolásához, valamint az utánpótlás neveléshez. 

Bukodi Károly az Ócsai Kisbíróban nagy örömének (persze többes számban) nevezte  a pályázat elnyerését. Kiemelte, hogy a 6x12 méteres pálya multifunkcionális. 
Ami a valójában azt jelenti, hogy a műfüves ketrecben többféle sporttevékenységet is űzhetnek a gyerekek, mint a ketreces állapot előtti (jelenlegi) füves szabad területen. Ez annak köszönhető, hogy a pálya két kiskaput és kosárlabda palánkot is tartalmaz. Valamint a olyan eszközök, bolyák és egyéb karikák járnak a pályához, ami többféle funkciót, (értsd alkalmazást,) játékot tesz lehetővé. Így játszva mozoghatnak, sportolhatnak a gyerekek. 
Egyetlen hátránya a fent vázoltakon túl ennek az ovis pályának, hogy csak korlátozott számban (talán egy csoport) fér el csak szűkösen benne. Különben rettenetesen lekorlátozza a gyerek mozgási igényét, az ebbéli szabadságát, a bejárható teret. Az árát és az ismertetett vitás körülményeket nem említjük hátránynak, nehogy azt mondják a blog és annak szerzője megint a sajátos pesszimista látásmódjában közelíti meg a dolgokat. 
 
Gyerek összezsúfolva a műfüvön - legalább szabad levegőn vannak
 
Ócsának ehhez a költségvetésből jelen pillanatban 3 milliót kell kiszorítania úgy, hogy közben a vezető tisztségviselők jövedelmezőségét, vagyis pénzét nem kívánják csökkenteni. Az önrész és a járulékos teendők, az előkészítő munkák nélkül azonban a program nem valósulhat meg. Ez Bukodi Károly személyes kudarca lenne. Az viszont megengedhetetlen. Így ha beleszakadunk is, a foci és az aránytalan, értelmetlenül drága Ovi-Foci mindenekelőtt. Hogy aztán  ez valójában mennyiben fog a városnak fájni, azt a jövő fogja csak kimutatni. 

Azzal meg elő sem merek rukkolni, hogy ennyi pénzből mekkora területet lehetett volna kulturáltan befüvesíteni, kapuval és kosárlabda palánkkal ellátni. 
 *

112 megjegyzés:

  1. Komolyan mondom te szarzsák, hogy kezdesz kurva idegesítő lenni.Neked meg a haverjaidnak semmi sem jó.Ha nem csinálták volna meg akkor azért habzana a szátok,hogy milyen szar pályánk van.Valószínűleg te labdát csak polcon láttál.A régi pálya nagyon baleset veszélyes volt.Egyébként remélem a következő beruházás a te elköltötetésed lesz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak így név nélkül elvtárs? vagy bátran, mint a Fidesz? Biztos érintett lehetsz. Anyuka sírhat érted.

      Törlés
    2. Anyukám meghalt tehát szádra ne vedd te ........

      Törlés
    3. Beszólásod után nem csodálkozom...

      Törlés
    4. Mindig mondták erre a gyerekre, hogy az annyára ütött. Aztán meg úgy lett.

      Törlés
    5. Látom, nem végezted el a nyolcosztályt.

      Törlés
  2. A laptopok is balesetveszélyesek voltak, ezért kellett azokat lecserélni.
    A Lakatos ház is balesetveszélyes volt, és a vasúti aluljáró is, de a két vasúti átjáró és a kátyúk nem azok.
    Sőt az anyagilag megtámogatott egyházi épület sem az.
    Ezt a dumát, balesetveszélyes volt a focipálya:)
    Elbotlottak a fűcsomokban, vagy mi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha valaha is jártál volna ott akkor tudnád milyen tré állapotban volt.A lakatos ház tényleg az volt de szerintem azt sem tudod hol volt.Tudatlan.

      Törlés
    2. Kizárt dolog, hogy legyen olyan ócsai, aki ezt ne tudná. Városunk előkelősége elég nagy űrt hagytatok utána, hogy még az idelátogató idegennek is feltűnjön az a foghíj.

      Törlés
    3. Lehet, hogy a ma idelátogatóknak az foghíjnak tűnik, az ócsaiak szemében azonban egy cigányputri volt tele szeméttel, ami az összedölés határán állt. Egyébként, mint műemlékileg védett terület, a hatóságog engedéje és egyetértése nélkül nem lehetett volna elbontani. Az összes többi maszlag, ami a megörzéséről szól pedig ócska demagógia, amit az előző bukott polgármester és pár híve terjeszt.

      Törlés
    4. Na végre valaki tisztán látja a dolgot.Igen most mindenki a Lakatos házat hozza példának, de anno senki nem ment oda, hogy rendbe tegye.

      Törlés
    5. A tisztánlátás végett. A Dönti fel akarta újítani a Lakatosházat. Elkészült tervek voltak rá. A Bukodi, a Horváth, Balázsi Zsolt és a többi laptopos képviselő meg leszavazta az öreget, mint annyiszor. Tehát ezek a nyikhaj fideszes horvátisták voltak ellene a megőrzésnek. Ezért nem mentették meg, ezért maradt el a felújítás. Helyette egymilliót belefeccoltak a bontásba, amihez sem engedélyük, sem felhatalmazásuk nem volt. A haveri kör, a tüzépes, a benzinkutas meg széthordták a hasznosítható dolgokat, az építési törmeléket pedig a bezárt szemétdombra vitték. Szabálytalanul. Ebben a városüzemeltetés buzgón közreműködött, amikor az Ifát is a kisiparosok rendelkezésre bocsájtották. Pedig a bontó vállalkozások ezért kapták a pénzt. Mégis az adózok forintjait szórták szét. Ebből a bontásból kétszeres pénzt vettek ki.
      A többi meg csak a tények elferdítése és a szerecsen mosdatása. Horváth Tamás intézte az egészet amihez aztán felhasználta régi kapcsolatait, köztük a volt diákjának, a városi építész Horváth Zolinak a cégét. Ő adott ki később egy hamis véleményt, igazolva a törvénytelen bontást, amit igaz senki nem kért. Ez csupán a Horváth utólagos legalizálása volt, hogy megússza az eljárást. Amikor botrány lett, akkor került csak a testület elé. Ott magyarázkodott és hazudozott a két városvezető, akiket végül a szolgalelkű képviseleti többség mentett meg. A városi tulajdon elpusztítása, és a károkozás ténye vitathatatlan. Azonban a számonkérésre még várni kell.

      Törlés
    6. A Lakatosházra valóban volt terv 1.2 mill. ft.Azonban nem felújításra, hanem állagmegóvásra!Lényeges különbség! A bontás 250 000Ft-ba került, nem 1 mill.-ba. Ez is lényeges különbség. A többi, amit írsz hasonló viszonyban vannak a valósággal, mint az előzőek.

      Törlés
    7. Na most akkor ember legyen a talpán aki eldönti ki mond igazat

      Törlés
    8. 19:11 De azért ennek a vezetésnek talán még is sikerült engedély nélkül lebontani. Nézz utána és akkor te is láthatod, hogy mekkorát tévedtél!

      Törlés
    9. A ház egy heves záporeső miatt életveszélyesen megroggyant. Azonnal dönteni kellett, mert a szomszédot veszélyeztette. A Bukodi szabin volt, tehát az alfele döntött. A jogszabályok szerint azonnali bontást rendelt el. A beszakadt tetőröl, a megroggyant hátsó falról és mindenről az előírásoknak megfelelően fotodokumentáció készült./Megtekinthető/ Ezek után természetes, hogy a különböző engedélyek utólag készültek el. Még egyszer leírom, hogy a kétkedők is megértsék: Védett műemléki környezetben, ha bármilyen szabálytalanság történt volna, ma biztosan nem a hivatalban ülne Horváth. Nem mellékes az sem, hogy ez az épület semmiféle védelem alatt nem állt, mivel egyszerűen hazugság, amit a koráról és a stílusáról hablatyolt korábban folak a Dönti hatására. Az sem mellékes, hogy az első állagmegóvásra készült árajánlat - amit Dönti kért - évekkel korábbi, amikor a mai vezetés még képviselő sem volt! Ha akkor megcsináltatják talán még ma is állhatna. Remélem belátod, hogy szokás szerint nem én tévedtem!

      Törlés
    10. Nem tévedés az állításod. Rosszabb annál. Hazugság. A házat a tájjelleg miatt megőrzésre jelőlték ki, mivel az ófalu részeként a közös telkes parasztházas közeg része volt, műemlékvédelmi területen. Ezért a műemlékvédelmi felügyelőséget értesíteni kellett volna a döntésről. Ráadásul az a kép, amit folak használ, előtte pár hónappal áprilisban készült, amikor a műemlékisek megnézték az épületet. A képi bizonyság, a műemlékvédelmi hatóság visszaigazolása mind ellentmond állításodnak.
      A bontás azért kellett, mert a szomszédos ágasházra pénzeket tudtatok lehívni, és a heveri melósokon keresztül átvenni. Az ágasház és az elbontott paraszti lakóház szakvéleményezését Horváth Zoltán celebrálta nem kis összegekért. Mindkét házra a főépítész vállalkozása adta verdiktet. A végítélet pedig az alantas Horváth Tamás agyában állt össze.
      A két Horváth ennek az egésznek a rákfenéje. A Bukodi csak kisinas ezekhez. Horváth pont ezekkel a módszerekkel már őt is erodálta. Ő van olyan jellemtelen, hogy anonim mód írogat önmaga védelmében. Ki más kerekíthetne ki ilyen hazug storyt?

      Törlés
    11. Nagyon meglennék lepődve, ha igazad lenne. Először is szó sincsen közöstelkes parasztházról. Két önálló, kerítéssel elválasztott telekröl van szó, amely a bontás után lett egyesítve. Másodszor: azt mindenki tudja, hogy a műemlékvédelmi felügyelet nagy úr. Az ő jóváhagyásuk nélkül egy füszálat sem lehet védett területen megbontani. Tehát ki is a hazug? Te, aki a tényekkel ellentétben szokásod szerint valótlanságokat állítasz! Fenti írásod, ha igaz lenne minimum felfüggesztettet jelentene a Horvátnak, vagy a Bukodinak. Miért nem intézkedsz? Talán mert éppen ellened folyik eljárás?

      Törlés
  3. melléfektetlek te nyomorult.

    VálaszTörlés
  4. Kár elvinni a témát más irányba. A lényeg az, hogy erre a ketreces őrületre ismét milliókat áldoznak, miközben a lényegi dolgok elmaradnak. Talán ezzel kéne foglalkozni, nem pedig a egymással.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez lett volna a téma, csak megint megjelent egy fizetett spam, aki nem volt rest a szegény megboldogult mamát is belekeverni.

      Törlés
    2. Utoljára mondom le lehet szállni édesanyámról.Nektek ez a szint, hogy rögtön anyáztok? És nekem írja, hogy névtelenül? Neked melyik is a neved? Ja neked sincs kiírva! Akkor te ne vonj engem felelősségre. Bátorka.

      Törlés
    3. Véletlenül nem te voltál az aki elkezdett itt szarzsákozni?
      Mit vártál viszonzásképpen?

      Törlés
  5. Az idős emberek biztosan sokat fognak profitálni ebből a projektből.
    Vajon, miért az ilyen tipusú beruházások kerülnek előtérbe ebben a városban?
    Buszmegállók helyzete változatlan, vasúti átjáró helyzete változatlan, kátyúk időről időre előkerülnek, hogy csak ennyit említsek.
    A Székesiben ástak valami árok féleséget, ami egy kis csapadék után sártengerré változtatja a környéket.
    És ennyi, ez így megfelel a vezetés számára. Én fizessem az adót, mert azért nagyon tudják tartani a markukat és kapok cserébe egy sufni tuning vízes árkot.
    A sportpálya és a dühöngő bezzeg csili-vili.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az árok azért volt szükség, mert azáltal tudtak pénz nyomni az árokásó B.Zsoltinak. Nem vették észre, hogy időnként minden földes projektben felbukkan?

      Törlés
    2. Ettől még nem kellene úgy kinéznie ennek az árokszerűségnek mint ha valami harmadik világ béli ügylet lenne.

      Törlés
    3. A fizetség elkönyvelése volt a lényeg, nem a kialakítás.

      Törlés
    4. Kedves 18:14! Kérdésed jogos. A válasz: mert csak arra lehet pénzt szerezni, amire pályázatok útján adnak! Bűn lenne nem kihasználni, még ha egyeseknek nem ezek a legfontosabbak.

      Törlés
    5. "mert csak arra lehet pénzt szerezni, amire pályázatok útján adnak"
      Szavaidból azt szűröm le, csak az feljődik, épül szépül, amire a város pályázati pénzt kap.
      Már bocs, de akkor hol a befolyt adó?

      Törlés
    6. A befolyt adót az állam nagy részben elviszi hiszen nincs az önkormányzatnak saját fenntartású intézménye, tehát nem kell ennyi adót nála tartani.

      Törlés
    7. 21:09 Akkor az óvoda is állami kezelésbe került? Azt sem az önkormányzat működteti? Mi lett a Bolyai gimivel, az vajon hová tartozik? A megyéhez?

      Törlés
    8. A bolyaiban nagyon lobbizik a Horváth tanár úr. A Szűcs vezette megyénél megakarja szerezni úgymond magának az intézményt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az önkormányzat átvenné üzemeltetésre. Nagy gond, hogy a városnak nincs elég pénze a fenntartáshoz. A bezsebelhető normatíva meg nem elég. Ezért a városi kiegészítés nagymértékben felemésztené a közvagyont. Most mégis úgy néz ki, hogy ősztől már városi berkekben fog leépülni a Bolyai eddig elért hírneve.
      A menza máris önkormányzati fennhatóság alatt van, tudjuk miért. Bolyaihoz méltatlan az ismert tanárember tevékenysége.

      Törlés
    9. Ha nem csak ezt a blogot, hanem a sajtót is olvasnád tudnád, hogy akár csak az álltalános ikolát, a gimnáziumot is április 1-tő az önkormányzatnak KÖTELEZŐ üzemeltetnie. Ennyit a Horváth "lobbizásáról"!

      Törlés
    10. Az önkormányzat nem tudta vállalni az iskola fentertást ezért átadta Gyálnak.

      Törlés
    11. A gimit az állam venné át, de azt megakarják tartani. Az egész nincs még lefutva. Mivel a Halászy nem jött össze így most a Bolyai a cél.

      Törlés
    12. Még egyszer leírom, hogy megértsd! A Halászy működtetése változatlanul az önkormányzat feladata, a menza január 1-től, a gimi működtetése április 1-től kerül át az önkormányzathoz. KÖTELEZŐEN!

      Törlés
  6. Jogod, és lehetőséged a költségvetés megismerése. Éppen most fogják tárgyalni! Ha veszed a fáradtságot rájössz, hogy csak a pályázati pénzek azok, amelyek a továbbfejlődést lehetővé teszik. A kötvénykibocsájtás már nem járható út. A befolyó adók még a létfenntartásra sem elegendőek, és ez szinte az összes önkormányzatra igaz. Ha tényleg érdekel, vedd a fáradtságot és nézz utána. Nem hiszem, hogy a hivatalban nem segítenek!

    VálaszTörlés
  7. A város vezetői nem hallottak még arról, hogy a gyerekeknek udvarra is szükségük lenne az óvodában? Lehet, hogy nem mindenki szeretné fociztatni a gyerekét. Annak is lehetne örülni, ha csak futkároznának, sétálnának, de ehhez szabad területre van szükség. A gyerekeket nem kellene bele kényszeríteni a focizásba, csak azért mert kormányzati szinten elvárás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan melyik óvodában nincs udvar? Legjobb tudásom szerint mindkét óvoda rendelkezik nem kis udvarral.Ki is kényszeríti focira a gyerekeket? Szerintem a szülők.

      Törlés
    2. Pontosan nem az udvarra építik a bölcsődet?
      Aztán ha van udvar, akkor oda minek ketrec?
      Csak pontosan, barátom.

      Törlés
    3. 1,Nem vagyok a barátod
      2,Miféle ketrec?
      3, eddig sírtatok a bölcsiért, már az sem jó?
      4, Mit szeretnétek elérni?
      5,Tudjátok egyáltalán?

      Törlés
    4. Keversz valamit cimbora. A bölcsődéért nem sírt senki. A városvezetés egy évvel ezelőtt még más utat választott, mert ők sem sírtak érte. Aztán jött a lakópark és egyből megvilágosodtak. Köztük lehetsz.

      Törlés
    5. Nagyon rosszul tudod! A városi rang elnyerése óta napirenden van, csak a volt polgármester igyekezett jegelni. Sőt, a korábbi ellenzéke, mostani kebelbarátja, Inczeffi egyik vesszőparipája volt évekeig.

      Törlés
    6. 13:10 Azért azt a napirendiséget, megnézném?

      Törlés
    7. Ők legalább megvilágosodtak, te viszont sötét maradtál. A bölcsiért régóta megy a harc. Ha más fórumon is járnál nemcsak ezen a hazugság oldalon akkor tudnál róla.

      Törlés
    8. Ha itt hazugságot olvasol, az csak is a ti tollatokból származhat.

      Törlés
    9. Az én tollamból? vicces vagy.mert folak és sleppje csak igazat ír? ezt te sem hiszed el!Esetleg rokonod?

      Törlés
  8. Azt látom, hogy itt azt nem értik meg egyesek, hogy ennyi pénzből más, hasznosabb és életszerűbb dolgot lehetne véghezvinni a bemutatott majomketrec helyett. Gondoljunk bele a nagy pályára 8 milliót költöttek a füvesítésre és az öntözésre. Nem a műfüvön játszanak. Az óvodást pedig leveszik a gyepről és ketrecbe zárják, egy műfüves pályán.
    Feszegetik az udvar kérdését még. Mindkét oviban az udvari terület rovására valósul meg a beruházás. Ez bizony területcsökkenéssel jár, miközben létszám bővítésre készülnek. Ez azt jelenti, hogy egy főre kevesebb szabad terület jut. A ketrecbe meg egy csoport fér be. A többi azon kívül reked.
    Ez a fejlődés? Erre költ a város most több milliót?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a pénzt pályázat útján nyerték a focipálya rendbetételére.Ezt a pénzt nem lehet folak és barátai kedvére elkölteni.Bár igazad van lenne más is rendbe tenni de arra eddig nem volt pályázati pénz.

      Törlés
    2. Okoska a 3 milliós önrészt nekünk kell kigazdálkodni. Az nem nyeremény.

      Törlés
    3. 9:34 Kár ennyire aggodalmaskodni a területcsökkenés miatt. Az építési szabályok pontosan leírják, hogy hány négyzetméter udvarnak kell lennie gyerekenként. Amennyiben ez nem biztosítható nincs építési engedély, tehát nincs nyertes pályázat. Vagy talán nem is az aggodalom szól belőled, hanem a kákán a csomó keresése?!

      Törlés
    4. rendben, majd megmondom a 3 éves gyerekemnek, hogy az építészi szabályzat szerint kisebb udvar, kevesebb fény is elég neki

      Törlés
    5. 9:34 Tévedsz a foci pálya bekerülését illetően, mert ha a hírek igazak, kb 30 millióba került a pályázati pénzzel együtt.

      Törlés
    6. De a hírek ezen a blogon sajnos soha nem igazak!

      Törlés
  9. Ez már tényleg csak a kötözködés semmi más.Én majd megmondom a gyerekemnek, hogy nagyobb udvar miatt nem lehetne bölcsi amit talán te is akartál.Vagy esetleg az zavar, hogy a te gyereked nem használhatja?

    VálaszTörlés
  10. Az az érdekes, hogy minden más településen örültek vagy örülnének ilyen beruházásnak.Gondolom ti nem kaptatok megbízást bármilyen munkára is és most vagdalkoztok.ja és minden pályázati pénzhez kell önrész! Okoska.

    VálaszTörlés
  11. Én azt szeretném kérdezni az illetékesektől mert látom itt vannak hogy a hivatal milyen módon spórol ha ennyire nincs pénz?
    Mert ügye kormányzati szinten is ezt szorgalmazzák az embereknek.
    Hogy áll ezzel a helyi önkormányzat?

    VálaszTörlés
  12. Értsétek már meg, hogy ebből az önrészből normális, ketrec mentes pályát is létre lehetne hozni. kapuval, palánkkal, élő fűvel, stb. csak hogy az nem pályázati lóvé és nem az alapítványon keresztül utazik. Az alapítvány persze visszatámogatja a megrendelőt és a kormányzatot. ezért drága a dolog. Saját önrészünk elég lenne egy ekkora normális kispályára, ketrec és hóküszpók nélkül.

    VálaszTörlés
  13. Tudja valaki, kifogja tanítani focizni a gyerekeket? Az óvónéni, vagy alkalmaznak jó pénzért egy foci edzőt? Vagy csak látszat az egész, hogy a pénz mozoghasson?

    VálaszTörlés
  14. Jó lenne utána nézni az önkormányzat álltali kifizetéseknek.Illetmények, költség térítés, miegymás.
    Nagyon érdekelne engem is mennyire ismerik a spórolás szót a helyi közszereplők.Azt unalomig halljuk, olvassuk hogy nincs pénz semmire de kiváncsi lennék ebből a semmiből nekik mennyi jut.
    Fo-lak esetleg nem érdekel a téma?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves kíváncsi! Ha annyira érdekel miért nem nézel utána? Minden adat nyilvános, csak ki kell kérni! Ja, az olyan macerás?!

      Törlés
    2. A közadatokat nem ki kell kérni, hanem nyilvánosságra kell hozni. Egész pontosan a nyilvánosság számára kérés nélkül elérhetővé kell tenni. Az elérhetőség biztosítása a jegyző feladata. Ha ez nem adatik meg, akkor Szabó György jegyzőnek még egy fekete pont, vagy egy kisebb fegyelmi. Válasszatok!

      Törlés
  15. Akkor az adóbevallás is elérhető?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az adóbevallás helyett a vagyonnyilatkozatot kell közzétenni. Ez azonban jogszabályi háttér ellenére nem történt meg. Panasszal az illetékes Kormányhivatalhoz, vagy az országgyűlési biztoshoz lehet fordulni. Legrosszabb esetben elmarasztalnak érte valakit a hivatalban. Érdemes szóvá tenni.

      Törlés
  16. Ezer sebből vérzik a költségvetés, koldusboton a város. Nem értem, mi ez az erőltetett, már-már erőszakos futballt támogató kényszer. Ennek a városnak a sport a legfontosabb? Más területeken minden rendben? Milliókat, és tízmilliókat költ a polgármester úr ketrecfocira, és futballpályának csúfolt libalegelőre.
    Tartok tőle, hogy ez így csak egy szűk érdekcsoportnak jó és megfelelő, de a város nagy részénak csak újabb adósság és nyűg.

    VálaszTörlés
  17. Szóval akkor hogyan is sporól a hivatal?Engem még mindig ez érdekelne.Mi a helyzet például a költségtérítésekkel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A költségtérítés az jár, a romániai kiruccanást pedig az ócsaiak befizetett adóforintjaiból fizették.

      Törlés
    2. Azért ez nem teljesen így működik. Ha ugyanis költségtérítést vesznek fel, akkor az ilyen-olyan kiutazásokat nem fizethetik közpénzből, mert erre külön költségkeret szabály szerint már nem számolható el. Ez abból ered, hogy költségtérítési átalányt vesznek igénybe.
      Amennyiben a két városvezető, vagy a vele utazó tételes utazási költségtérítést venne igénybe, akkor minden igazolt közlekedési költségére térítést kapna. A kettő együtt üti egymást.
      További kérdés, hogy kinek az autójával utaztak, és hogy erre a járműre, illetve ennek a járműnek a tulajdonosának nevére számolták el az utazás költségét, mert ha az illető is hasonló juttatásban részesül a hivatal részéről, akkor számára sem helyes, pontosabban nem szabályos az elszámolás.
      Amennyiben kiküldetési utalvány számoltak költségeket, akkor tudni kell a kiküldetés célját, a küldő nevét, felhatalmazását, stb. Ezt csak a testület felhatalmazásával vihető végbe. A polgármester nem küldheti ki saját magát, és adhat kifizetést önmagának kiküldetés okán. Ráadásul a kiküldetést le kell igazolni. A kifizetés igazolását az utazók esetében ki írta alá? A pénzügyi irodavezető ezt nem legalizálhatja.

      Törlés
    3. 18:10 Ha nem tévedek, akkor sofőr (melyik?!) vitte őket a hivatal autójával.

      Törlés
  18. vagy te kimaradtál a munkából és most irigykedsz?Van akinek tetszik és kell eza libalegelő.Te pedig járj kocsmába az biztos jobban tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem szerencsére van munkám, és nem eszem sem Horváth, sem Bukodi tenyeréből.Tőlük munkát sem igénylek, de még csak írígy sem vagyok.A kocsmai környezet és kultúra - ellenben veled - nem vonz.

      Csupán azt mertem firtatni, hogy egy libalegelőre hasonlító füves területre, néhány betontömbre, és gettó kerítésre hogyan lehetett, és szabadott elkölteni több 10M forintot.
      Ez a legfontosabb? Erre van legnagyobb szükségünk? Rendezetlen terek, utcák, utak, járdák, de a Városháza romos épületét is említhetném ami lassan úgy néz ki mint egy lepukkant útszéli csehó.Lehetne még hosszasan sorolni, de súlyát és felelősségét akkor sem éreznétek.

      Törlés
  19. Akkor mégegyszer a gyengébb kedvéért.A focipálya rendbetétele nagyrészt pályázati pénzből történt, ergo nem lehet járdát építetni belőle.Abban igazad van, hogy van mit renbe rakni a város utcáin de pályázati pénz nélkül egyetlen önkormányzat sem tudná végre hajtani.És most ne gyertek itt Dabas és más települések nevével, mert ott sem megy másképp.Viszont ha a te gyermeked vagy ismerősöd bokája törik ki a régi pályán (nem kis gödrök voltak ott) talán te is másképp gondolnád.Tudom megérteni sosem fogod hiszen te nem focizol vagy fociztál soha, de hidd el rajtad kívül sokan élnek Ócsán akik szeretnének jó körülmények között néha mozogni.A fő baj veletek az ha Bukodi elhoza volna a kánaánt és kolbászból lenne a kerítés akkor megszólnátok, hogy miért füstölt és nem lángolt.Nektek személy szerint vele van bajotok nem a munkájával és folak ezt nagyon jól használja. Oszd meg és uralkodj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó korán keltél, Sabata! De csaknem akarod felfogni, hogy a hülye focipályádra ami Bukodi haverod pervízetása, több milliót költöttek mint Ócsa lakosságára összességében. Bukodi ebből a költségvetésből kivett pénzből a Dózsa telepet végig lejárdázhatta volna. Az Égetőhegyről kerékpárutat létesíthetett volna a vasútig. De a vasúti átjárót is rendbe rakhatta volna. Erre inkább megbízta Balázs Zsolt vállalkozót, egykori képviselőtársát hagy építsen automata öntöző rendszer a pálya gyepébe. Balázsi több milliót kaszált, és még támogatást és visszatérítést is nyújt a fideszes komának. A foci pályán nem sok ember közlekedett munkába. A gödrös. úttalan közterületek nagyobb balesetveszélyt jelentenek, mint a pálya, vagy egy grund. ne gyere nekem ezzel a gödrökkel a focipálya tekintettében, amikor az úthálózat mos megy tönkre. Kátyú kátyú hátán, de Bukodi stadiont épít. Már másodszára vesz ki erre a kasszából pénzt Legutóbb 5 millió forintunk bánta. Ezt megelőzően 10, meg 3. Ezek nem pályázati pénzek, hanem tőlünk elvett forintok. Ezért hiányzik a járda, a kerékpár út, a rendezett vasúti átjáró, a kiépített buszmegállók sora. Ez nem Kánaán, sokkal inkább pusztulat. Bukodi semmit nem hozott, csak vitt, és rombolt. Bukodi és Horváth csak viszi a pénzt és rombolja az erkölcsöt, lelakja a várost. Kiárusít, elad és adóztat. Városfejlesztés helyett.
      Aztán Dabas, Bugyi és a kis Alsónémedi is sokkalta rendezettebb, mint Bukodi Ócsája. Ők mind tudtak pályázni kerékpár útra, csak ez a hülye nem. Nekem ne mond, hogy az más, és hogy itt ezt nem lehetett. Azért van, hogy megtalálja a forrást és a lehetőséget. Nem pedig mással foglalkozzon. Ez a baj, és nem az, hogy pincér, chips árus, szűcs, asztalos, rézműves, szövőasszony, juhász, vagy Bukodi.

      Törlés
    2. Látom ma még nem vetted be a gyógyszered.Ismét bizonyítod, hogy te kimaradtál a munka osztásból és most sárdobállással veszel elégtételt.Járdaépítésre pályázat van kiírva, de neked könnyebb a lelked ha hülyeségeket írsz.Dabas csak a központban rendezettebb a külső részek elhanyagoltak.Persze ezt nem láthatod mert csak az ideggondizóig mész el.Alsónémedin hol is van kerékpár út? ja a főúton ami a közútkezelő tulajdona nem pedig az önkormányzaté.A legrosszab állapotban lévő Bajcsy szintén közútkezelő tulajdon tehát megint csak nem a város dolga rendbe rakni.ha láttál volna stadiont akkor meg tudnád különböztetni és rájönél ez messze nem az.Ismét csak azt mondom mint az előbb neked vagy nektek csak a személyével van bajotok nem a munkájával.Na de jövőre jelöltetheted magad te is és akkor hajrá okostojás megmutathatod mit tudsz.Addig csak szedd a gyógyszert.

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    4. Tényleg, Alsónémediben van járda. Az ócsai Bajcsyn meg nincs, mert a közútkezelőé, de azért az önkormányzat előtt a mi pénzünkből rakták le a burkolatot.
      Ócsán a lakosok a saját pénzükkel pályázhatnak járdaépítésre, ami azt jelenti, hogy az önkormányzati feladatot rájuk testálják. Járdát nem a lakosság dolga építeni, hanem az önkormányzatnak. Ezért szednek adót. Ócsán a járdapályázat azt jelenti, hogy építsd ki magadnak!
      Elfelejtetted sorolni, hogy Bugyin, Tatárszentgyörgyön Dabason kilométer hosszan van kerékpárút. Ócsán meg a focipálya füve a fontos.
      Bukodi baszik az egészre.

      Törlés
    5. Dabason is be kellett szállni a népnek és ott is csak a főutakon van kerékpárút.Mennyi ideje is város Dabas? Költözzetek oda ha nem tetszik.

      Törlés
    6. Te nagyon sötét! Eddig azt hazudtad, hogy pályázati lóvéból építenek Ócsán járdát. Most meg már Dabason is be lehet szállni. Aztán Ócsán még központban sincs kerékpár út, míg Bugyin és másutt van. Ha a gazdád is ilyen hülye, akkor már értem, miért vagyunk lemaradva.

      Törlés
    7. A Bajcsyval nem kell törödni mert nem az ő dolguk. A pályázati pénzekre meg elég ha egy ember vár.
      A többiek meg végezzék társadalmi munkában a semmittevést.

      Törlés
    8. 13:04 Te nagyon felvilágosult! A járdaépítésre ugyan valóban pályázni lehet, de az a lóvé a mindenkori kültségvetésben elkülönített, tehát a város pénze, nem valami külső forrás! Javasolom, keress magadnak egy akármilyen gazdát, nálad csak értelmesebbet találhatsz.

      Törlés
  20. Akkor nosza rajta jövőre indulj és ha megadod a neved rádszavazunk.Már látom is:autópálya minőségű utak,2X2 sávos kerékpárút szerte a városban,a focipálya beszántva besózva viszont szép kövér tunya gyerekek mindenhol, a vasúti átjáróban mozgó padlózat, hogy lépned se kelljen+ megáll a vonat ha gyalogos van ott.Természetessen te és barátaid mindennap gyalog esetleg rossz öreg autókkal fogtok dolgozni járni.A lakatosházat újra felépítik és természetessen nem közpénzből hanem te fizeted a barátaiddal.
    Ne legyél nevetséges.ha az említett szomszéd településekre átmennél te is látnád sok különbség nincs.Próbálj meg Dabason a dilidokin túlra is eljutni és látni fogsz sok csuda dolgot.Vannak rossz minőségű útjaik(önk. tulajdon) sőt olyan utcái ahol egy jobb eső után Balaton keletkezik.Arról nem is beszélve, hogy Dabas sem 2 év alatt lett olyan amilyen.Anno mindenki dumált:jó lenne egészségház, s mikor megépült ti jöttetek azzal, hogy drága és felesleges.Mondjátok meg mit akartok? Szerintem ti sem tudjátok, nektek semmi sem jó.A toporzékolás nem jellemző rám ja és nem dolgozom az önkormányzatnál sem.Viszont veled ellentétben korán kelek, mert ki kell szolgálni néhány boltot, hogy legyen mit enned a gyógyszered mellé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Baszki de segg sötét vagy te is.Látszik hogy az Ócsa táblánál messzebb még nem jártál máskülönben nem írnál ekkora baromságokat.Az ilyen sutyerákok miatt élhetetlen ez a város.

      Törlés

    2. Ez a pár szégyentelen alak akik közel kerültek a húsos fazékhoz jártatja most a száját.
      Szégyeljétek magatokat mert egy város szégyenkezik helyettetek is.Nagyon jól tudjátok hogy az utca embere hogyan vélekedik a mostani vezetésről úgyhogy inkább maradj csendben.

      Törlés
    3. Engem és remélem a város vezetőit, nem az utca embere, hanem ócsa becsületes lakosainak véleménye jobban érdekel, mint a te fajta nagyképű, a többség nevében mocskolódó névtelen utcalakó tapló véleménye. Ők vannal többségben tetszik, nemtetszik.

      Törlés
    4. Ha élhetetlen akkor menj.De ellenpéldát nem írsz! Sötét vagy és az is maradsz.Mert ti sokkal különbek vagytok igaz? Névtelenül vádaskodtok, hamis dolgok állításával hergelitek magatokat.Hiszen a lenne bizonyítéka bárkinek is akkor miért nem ment a rendőrségre csalás miatt feljelentést tenni? Csak nem azért mert semmitek sincs? Én örülök a focipályának meg annak is, hogy idegbajt kaptok a tényektől!Ja hülye gyerek közlöm minden nap túlmegyek a táblán, és lehet többet jártam a szomszéd településeken mint te iskolába.Innen tudom amit írtam.De ha megjön a segélyed vegyél jegyet a vonatra és menj át Gyón-ra és meglátod miről írtam te agyhalott.

      Törlés
    5. Behalok, ne hagyd abba:)
      A város vezetőjét a szomszéd néni érdekli, nem te vélemyényed, lúzer.

      Törlés
    6. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    7. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    8. 2013. február 15. 10:45 Isten állata! Mióta bezárták az OPNI-t Ócsán valóban ilyen alakokkal találkozni, mint amilyen vagy? Az Egészségházat Dönti Károly adta át. Az Ő polgármestersége alatt épült. Az Ő érdeme. A kapott díj is a munkájának elismerése, vagyis az Ő érdeme.

      Törlés
    9. Milyen díjról beszélsz? A pénzbírságról, amit a Pest Megyei Bíróságon elsőfokon ítéltek meg hivatali hatalommal való visszaélésért? Ígen ezt a díjat valóban megérdemelte!

      Törlés
    10. "Névtelen 2013. február 17. 11:42

      Milyen díjról beszélsz? A pénzbírságról, amit ....
      Ígen ezt a díjat valóban megérdemelte!"

      A hozzászólást spamként kezeltem, mert semmi érdemi információval nem bírt a felvetett tárgykörrel kapcsolatosan, azt se nem vitatta, se nem cáfolta, csupán személyes gyűlölködésről adott tanúbizonyságot, ami által csupán és kizárólag rossz színben kívánt feltüntetni egy olyan személyt, aki nem is érintett, ebben nem közszereplő, nem kiemelt tisztségviselő, és nem vezető funkcionárius. A másra való mutogatás, a más irányba terelő vagdalódzás meghonosítása nem célja, és érdeke a blognak. Az ilyen irányú beszólások, a hasonló jellegű bejegyzések moderálásra fognak kerülni, mert érdemtelennek és tisztességtelennek tartom a gyűlöletkeltés, a hangulat szítás ezen és minden más formáját. A névtelenségbe burkolódzóét meg kimondottan. Az emberi méltóság és a tisztelet megtartása vonatkozik a névtelen és felelősség vállalása nélküli hozzászólásokra is. Kérem ezek figyelembevételét, és betartását.

      Törlés
    11. Hogy nem szárad le a bőr a képedről?! A Dönti mint képviselő ugyan olyan közszereplő, mint a szintén képviselő alpolgármester, polgármester stb. Amikor büncselekményt követett el főleg az volt, mint polgármester! Ami pedig a a másra való mutogatásra, a gyűlöletkeltésre stb. vonatkozik, minden normásis blogoló látja, hogy pontosan te csinálod és hagyod, mindenféle moderálás nélkül! Folak, túlmentél egy határon!

      Törlés
    12. 12:46 Úgy látom te tudod milyen "bűncselekményt" követett el az előző polgármester, oszd már meg velünk is az infód?

      Törlés
    13. Névtelen

      "Hogy ...
      ... minden normális blogoló látja, hogy pontosan te csinálod és hagyod, mindenféle moderálás nélkül! Folak, túlmentél egy határon!"


      Tévedsz. Sem Kardos Zoltán, sem Dönti Károly, sem Bukodiné, sem pedig más képviselő nem közszereplő. Mind képviselő, a közt és a választóit képviseli, de nem köznapi és nem közéleti szereplő, mint egy polgármester, vagy egy alpolgármester. Hogy megértsd, nézd meg a rendőrőrs átadását. A közéleti szereplők az első sorban álltak. Szűcs Lajos például szónokolt. Aztán Bukodi Károly, szalagot vágott, átadott. Ez közszereplés a javából. És közszereplés a szó minden értelmében és vonatkozásában.

      A képviselő és a képviselőség önmagában nem ilyen. A rendőr is ott volt, arcát adta, és fotózható volt, de ettől még nem közszereplő.
      Ha akarod megérted, ha nem, nem.

      Tehát ha ide névtelenül olyan bejegyzést teszel, amihez neved, személyed nem vállalod, de másra nézve személyiségi per tárgyát képezheti, azt nem engedem. Amennyiben kétes véleményed beazonosítható mód teszed közzé és nem sérti mások jogait, vagy az igazságot fedi fel, akkor fent hagyom. Ellenkező esetben eltávolítom.

      Alapvetően elvárható, hogy a véleményednek hangot adj, de ehhez vállalni kell magad. Különben csak beállsz egy sorba, ahol sárt dobálnak.

      Végezetül Én úgy tudom, semmiféle bűncselekményt nem követett el a hivatalban senki. Sem most, sem az előző ciklusban. Ha ilyen lenne és erről jogerős ítélet születne, akkor magam lennék az első, aki beszámol.

      Remélem ezzel megfelelő választ adtam, és meghatároztam az irányelveket is.
      Ha ez nem tetszik, akkor lehet menni panaszt tenni, vagy fel lehet venni a kapcsolatot, mint ahogy teszik mások. Amíg ez a kapcsolatfelvétel nincs meg és nem írod le személyesen a problémád nekem, addig csak a egy névtelen senki maradsz. Ebben a kategóriában azonban nem tehetsz olyat, hogy valakit igaztalanul, vagy hamisan vádolsz. Bűncselekménnyel meg főleg nem. Még akkor sem, ha ezt nagyon szeretnéd. Az ártatlanság vélelme mindenkire vonatkozik. Az ellenszenv, a harag rossz tanácsadó.

      Tetszik, nem tetszik a szabályok maradnak.

      Törlés
    14. Folak!
      Mint szinte mindíg, most is tévedsz! Okulj egykicsit:

      http://www.kormanyhivatal.hu/download/b/93/00000/TF_Kozszereplok_szemelyisegi_jog.pdf

      Törlés
  21. Ha jól látom te sem írtad ki nagybetűvel a neved, ergo te is tapló vagy.Ja és nem az utcán lakom mint te.Házban egy szép nagyban.Egyébként ti mocskolódtok folyamatosan .

    VálaszTörlés
  22. Elég nagy szégyen ez a Bukodi gyerek a városra és már a családjára is. És hogy mindenki lássa mekkora a baj, névtelen prókátorok próbálják csak mentegetni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te, városunk dicsősége! Nézzél magadba, és gondolkodj azon, ki vagy te?! Névtelenül alázol és ítélsz a magadfajta senkikkel egyetemben, akik nehezen, sőt egyáltalán nem tudják feldolgozni azt a tényt, hogy a város vezetői nem a köreitekből került ki. Névtelen prókátor ne minősítse névtelen társát, mert ez enyhén szólva is röhely!

      Törlés
    2. Azt a qrva,ez most komoly?:)
      Mondja valaki,hogy ez csak kandi kamera.

      Törlés
  23. 16:34 és 17:14
    Tegyétek már meg,hogy végigsétáltok a Székesin,hátha megértitek miről is van szó.Bár szerintem nektek fel sem tünne semmi,mert ebben a környezetben érzitek jól magatokat,nektek ez a természetes.A lényeg,hogy legyen focipálya.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tipikus ócsai! Ha előtted rend van, minden oké. Ócsa nem csak a Székesi útból áll! Apropó! Ha minden igaz, "szeretett" folakunk arra lakik. Talán szervezhetne valamit az ott élők javára, hogy némi társadalmi munkával javítsanak környeztükön. Megadjam az elérhetőségét?

      Törlés
    2. Látom nem sikerült értelmezned.
      Fuss neki újra,talán másodjára menni fog.

      Törlés
    3. Miért? Már Fo-lak a polgármester? Igaz, eddig sok mindent intézett, de miért őt kellene hívna, ha a Bukodi meg a Horváth veszi fel a ezért dologért a havi millákat?

      Törlés
  24. ennyi hülye folak fant egy rakásra.névtelenül ugatják azt, hogy valaki névtelenül irkál.ez a sötétség legalja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel magad is beállták a hülyék közé. Gratulálunk és egyben szeretettel fogadunk. Csupán azt kérjük, higgadj le, mert itt a valóság üt vissza.

      Törlés
    2. Azért, te sem mész a szomszédba a kisbetűs mondat kezdeteddel.

      Törlés
    3. a legnagyobb problémád a kisbetű? SETÉT

      Törlés
  25. A témától nagyon eltértetek.A kérdés továbbra is az: megérte-e, és miért kellett 10 milliókat focipályára költeni?
    Ennek a településnek még az 5-10-15 milliós önrész is sok.Másra kellett volna költeni a pénzt. Olyasvalamire, ami szolgálja az egész közöséget, és mindenki hasznát látja.

    VálaszTörlés
  26. Én vagyok a 100.:)

    VálaszTörlés
  27. Névtelen2013. február 17. 9:15
    Bukodi és Horváth két éve alatt semmi nem létesült. Két év alatt egyetlen buszmegállót nem hoztak létre. Az elmúlt két évben a lucsokból kénytelenek felszállni százszámra az utasok. Egyetlen méter járdát nem építettek ezek a szarházi fideszes vezetők.
    ...
    MODERÁLVA
    ...
    Szerintem lassan válás lesz, aztán meg költözés. Most még persze titkos minden. Te meg itt jártatod a szád, mint nagytiszteletű lelkészünk a szószéken. Húzz el.

    VálaszTörlés