2013. január 12., szombat

A hazafiatlanság, a jellemtelenség és a gyávaság megengedhetetlen, de köznapi jelenség Ócsán ( - in memorian)


Gyáva népnek nincs hazája - tartja a mondás. S, valójában mennyire igaz ez, mutatja Ócsa példája.

Ma van ugyanis a doni áttörés emléknapja, ami más néven a doni katasztrófaként híresült el.

1943. január 12-én indult meg a doni áttörés, a második világháborúnak a magyarok számára egyik legtöbb áldozatot követelő csatája.

A sokak által vitatott áldozatvállalás, a harc máig elborzasztja az ebbe belegondoló embereket, és még most is kételyek közt elfeledik az áldozatokat azok, akik méltatlanul nem gondolnak ebbe, s ma sem emlékeznek meg erről a tragédiáról.  

A II világháború idején a magyar politikusok és katonai vezetők legalább annyira, vagy olyan kényszerpályán mozogtak, mint a mostani afganisztáni katonai áldozatvállalás idején amikor anno kényszer vállalták, hogy katonákat küldenek a szovjet hadsereg ellen.

1943. január 12-én a közel 40 fokos hidegben, csaknem nyári katonai felszerelésben ez a hadsereg a hiányos felszerelés, a rossz ellátás ellenére keményen helytállt és óriási áldozatot hozott, ami nem lett volna felesleges, mert a kommunizmustól is próbálták megmenteni Európát, hasonlóan mint ahogy a töröktől is megvédték azt a magyarok.

A magyar csapatok 1942. június 28-án kapcsolódtak be a harcokba, és július 7-én érték el a Dont. Az egységek itt, a Voronyezs és Pavlovszk közötti 208 kilométer hosszú szakaszon védelemre rendezkedtek be. A nyár folyamán sikertelenül kísérelték meg a folyó nyugati partján megmaradt szovjet hídfők felszámolását, a harcokban 30 ezer embert vesztettek. A hadsereg vezetése már ekkor felismerte, hogy képtelen a hosszú szakasz védelmére, de a beígért fegyverzetet és felszerelést a tél beálltával sem kapta meg, sőt 1942 novemberében a sztálingrádi csata miatt a németek fokozatosan kivonták csapataikat a doni térségből. 

A szovjet 40. hadsereg támadása 1943. január 12-én, mínusz 30-35 fokos hidegben kezdődött meg, egységei az urivi hídfőből már az első napon 8-12 kilométer mélyen beékelődtek a magyar védelembe. 

Január 14-én a voronyezsi front középső és déli részén is támadás indult, a 3. harckocsi-hadsereg a scsucsjei hídfőben 50 kilométer szélességben törte át a magyar védelmet. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonalnak ezen a részén állomásozó egyetlen tartalékát, s a visszavonulást is megtiltotta.

Január 16-ára a szovjet támadás három részre szakította a 2. magyar hadsereget. Az arcvonal felbomlott.

Az elvágott, és német alárendeltségbe került III. hadtest tovább harcolt, de február elején - miután sem ellátmánya, sem fegyverzete nem maradt - parancsnoka, a később szovjet hadifogságba esett Stomm Marcell feloszlatta az alakulatot, melynek pár ezer katonája így kijutott a szovjet gyűrűből. 

 A gyakorlatilag már nem létező 2. magyar hadsereg 1943. január 24-én "vált ki az arcvonalból". 

A hadsereg életben maradt katonáit március 5-én hátravonták a Dnyeper folyó nyugati partjára, hazaszállításuk április 6-tól május 30-ig tartott.

A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer főt vesztett, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát megállapítani nem lehet. A  katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége, idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyi ember veszett el, mint a mohácsi csatában, magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt ilyen messze hazájától. 

A Don-kanyar tragédiája nemcsak az áldozatok, hanem sok százezer magyar család tragédiája is. Van és volt: ez olyan nemzeti tragédia, mint a mohácsi vész, amelyet  itthon évtizedekig tartó mély hallgatás követett. 

Mégsem lehet a kettőt összevetni. A hasonlat csupán azért van, hogy míg az egyiket bőven tanították a szocialista oktatás keretei közt, addig a doni többnyire befeketítették, rossz színben ábrázolták, történéseit, részleteit elhallgatták. Az eseményekről, az elesettekről meg nem emlékeztek.

Ez a némaság, a hallgatás a jobb-érzésű emberek közt megtörni látszik és egyre többen merik felvállalni a történelmi megemlékezést.  

Ma már országos és állami szinten is vállalni merik a  történelmi múltunk eme szakaszát. Környékünkön és  több helyütt (településeken, városokban) az önkormányzatok, az intézmények és az egykori hozzátartozók, az elesettek és a résztvevők képviselői  róják le kegyeletüket az emlékezéssel ezen a napon.

 A hétvégén, a doni katasztrófa 70. évfordulóján a Honvédelmi Minisztérium (HM) országszerte megemlékezéssorozatot tart.
Hende Csaba honvédelmi miniszter is részt vesz a doni katasztrófa 70. évfordulója alkalmából rendezendő szentmisén a budavári Mátyás-templomban, majd beszédet mond a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán, ahol később koszorúzást is tartanak.
Az esemény egyben kezdete a vasárnap hajnali 3 óráig tartó virrasztásnak.

Magyar hadisírok. Több tízezer magyar katona nyughelyéről ma sem tudni semmit.

Ócsán azonban ismét besüketültek az emberek. Kisvárosunkban ahogy más nevezetes napokon akár Trianon kapcsán, vagy Advent napján sem gyújtanak gyertyát, úgy erről sem emlékeznek meg minálunk.
A régi szocialista idegrendszer működik még a helyi nagyságok zsigereiben. 

Nekünk ezzel ismét bizonyságot tett az önkormányzatunk Kulturális Bizottságának elnöke, Bukodi Jánosné hazafiatlanságáról és alkalmatlanságáról a városi posztjának betöltésére, mert immáron nem első alkalommal fordít hátat olyan eseményeknek és történéseknek, melyeket megbízatása és vállalása szerint nem léphetne át, - ezt nem tehetné meg. Arról meg már szót sem ejtek, hogy teszi mindezt tanárként, plusz önkormányzati képviselőként, ami társult szerepvállalásában csak súlyosbító körülménynek számít. Bukodi Jánosné képes szó nélkül elmenni hivatalosan a bizottsága alá rendelt rendezvények elhanyagolása, meg nem szervezése mellett, ugyanúgy mint a városi közpénzből előállított újság szabad prédává válása mentén.

Szégyenteljes ez a helyi értelmiségre nézve, de a városvezetésre mérten is. Horváth Tamás alpolgármester már korábban, Trianon (Nemzeti Összetartozás Napja) kapcsán kijelentette, hogy amennyiben minden ilyen napon megemlékeznének, akkor nem maradna idő a munkára. Szerinte túl sok emléknap van már. Ez a horváti meghatározás mély ráhatással az ócsai tudatlanok nyomkövető rendszerére. Ennek megfelelően, cselekszik alárendeltként az önkormányzati képviselő, a tanár, a népművelő, és a kommunikációért felelős önkormányzati alkalmazott. Ezért ilyen más nálunk a hozzáállás. Ezért nincs köztéri gyertyagyújtás a Kettős-keresztnél, Adventkor, Trianon napján, vagy az olyan napokon mint a mai, amikor a fél ország megemlékezik. (Tavaly nálunk csak a Jobbik helyi szervezete emlékezett.)

Amikor országszerte megemlékezéseket tartanak a magyar hadtörténet legnagyobb vereségének, a doni katasztrófának 70. évfordulóján, így számos szomszédos helyütt is megemlékeznek a doni hősökről, az elesett magyarokról, akkor Ócsa mindig lapít.  

Ócsán ez nem fontos, nem számít. 
Ócsán az ilyesmit ismét és visszatérőn elvetik.
Ócsán miért vagyunk hazafiatlanok, mitől félünk, vagy futamodunk meg ezektől?


Dabas Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önt ünnepi megemlékezésünkre, amelyet a doni áttörés napjaiban elesett dabasi katonák emlékére rendezünk meg a II. világháborús emlékműnél. 

Kőszegi Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő

*  

1 megjegyzés:

  1. Buksi párttitkár kölyke. Mr. Alkohol pedig KISZ-titkár szerepkörben tetszelgett huszoévvel ezelőtt. Akit Ibolya tanított, az tudja hogy megalkuvó és szervilis lélek.Ez az amit már régóta tudok, de az ócsai Jobbik megemlékezett-e?

    VálaszTörlés